Iskolatörténet - helyismeret

Iskolatörténet


Az iskolatörténeti gyűjtemény a könyvtárban külön részen található.
Évkönyvek
Iskolaújság
Iskolai kiadványok
találhatók itt.

Iskola által kiadott könyvek a katalógusunkban






Az Észak-Magyarország napilapban a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiummal kapcsolatos cikkek itt érhetők el:

http://www.eszak.hu/?post_type=post&s=F%C3%A9nyi+Gyula


A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár katalógusában Fényi Gyulával, illetve a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiummal kapcsolatban a következő bibliográfiát találhatjuk:
A II. Rákóczi Ferenc Megyei ésVárosi könyvtár honlapja itt elérhető
A II. Rákóczi Ferenc Megyei ésVárosi könyvtár katalógusa itt elérhető

II. Rákóczi Ferenc Könyvtár (Miskolc) OPAC - http://opac.rfmlib.hu/WebPac/CorvinaWeb - 2017.01.12.

1. [Serial component part]

Ábrám Tibor(1961) (fizikus, tanár, igazgató)
Egyházi gimnáziumok a város szolgálatában : kerekasztal-beszélgetés az
öt miskolci egyházi gimnázium igazgatójával / Ábrám Tibor [et al.]. - In:
Miskolci keresztény szemle : a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
miskolci csoportjának ökumenikus kulturális folyóirata 5. évf. 4. = 20.
sz. (2009), p. 84-95.
Mt.: Forrai Tamás Gergely (pap, igazgató). - Mariscsák István
(igazgató). - Hardi Titusz (pap, tanár). - Nagymáthé Sarolta
(igazgatóhelyettes)

2. [Serial component part]

Ambrus Judit(1963)
Alkohol, cigaretta, marihuána, extasy : kerekasztal-beszélgetés a
szenvedélybetegségek megelőzéséről, kezeléséről a miskolci egyházi
középiskolákban/ Ambrus Judit [et al.]. - In: Miskolci keresztény szemle,
1. évf. 4. sz. (2005. nov.), p. 84-94.
Mt.: Bányász Mónika. - Kovács Ilona. - Taskó Márta. - Orosz Imre

3. [Serial component part]

Bikszádi Ilona (orvos)
Világiak, akiket az egyházból ismerünk / Bikszádi Ilona [et al.]. - In:
Üzenet : a Miskolci Katolikus Egyházközségek információs lapja : a
Miskolci Esperesi Kerület lapja / fel szerk. Gróf Lajos
Mt.: Mustos Péter (gépészmérnök, irodaigazgató). - Hoskó Bertalanné
(tanár, igazgató). - Várnai Aladár (tanár). - Gyulai Ivánné Várhelyi
Krisztina. - Üveges Lajos (könyvkereskedő). - Módis Marianna (kántor). -
Takács Gábor (műszaki ellenőr). - Mátyus Anna Piroska (világi karmelita).
- Solymosi Róbert (nyomdavezető). - Kmeczkó Gyuláné (igazgató). -
Szekeres Gábor (titkár). - Jávor Olga (hitoktató). - Seregély György
(mérnöktanár, hitoktató). - Kassai Sándorné. - Sasvári István
(elektromérnök). - Alakszainé Oláh Annamária (elnök-ügyvezető). - Regős
Zsolt (zenész, karmester, tanár). - Gulyásné Vastag Irén (igazgató-
helyettes). - Soós Ferenc (tanár). - Ludnik Ferenc. - Gázsa Katalin
(sekrestyés). - Soltész Lászlóné. - Bodainé Bejuska Márta (gazdasági
vezető). - Kissné Fábián Katalin (művésztanár). - Sáry Pál (1970)
(egyetemi adjunktus). - Mocsári Ferenc. - Maglóczki Ibolya (hitoktató). -
Takács Mariann (hitoktató, világi szerzetes). - Molcsán György
(perselygondnok). - Fekete Imre (templomszolga). - Németh Géza (1963). -
Tóth Józsefné (elnök). - Gáspárné Kiss Mária (igazgató)

1., Amit egynek tettetek a legkisebbek közül... 11. évf. 8. sz. (2011.
aug. 1.), 6. p. - Bikszádi Ilona orvos

2., Isten mindenese 11. évf. 9. sz. (2011. szept. 1.), 5. p. - Mustos
Péter, a Mindszenti plébánia irodaigazgatója

3., A Szent Gellért-díj pályám koronája 11. évf. 10. sz. (2011. okt. 1.),
6. p. - Hoskó Bertalanné tanárnő

4., "A tanítás a szeretet gyakorlásának egyik módja" 11. évf. 11. sz.
(2011. nov. 1.), 5. p. - Várnai Aladár tanár

5., Összehangolni a családi életet a közösségért végzett feladatokkal 11.
évf. 12. sz. (2011. dec. 1.), p. 4-5. - Várhelyi Krisztina kuratóriumi
elnök

6., Sorsunkat Istenre bízva tenni, amit tennünk kell 12. évf. 1. sz.
(2012. jan. 1.), 5. p. - Üveges Lajos, a Szent Anna könyv-és
kegytárgybolt tulajdonosa

7., Isten dicsőségére, az emberek megszentelődésére 12. évf. 2. sz. (2012.
febr. 1.), 5. p. - Módis Marianna, a martin-kertvárosi plébániatemplom
kántora

8., Számomra a család az állandó csoda helye 12. évf. 3. sz. (2012. márc.
1.), 5. p. - Takács Gábor, az Egri Főegyházmegye műszaki ellenőre

9., A mi keresztünk is Isten ereje 12. évf. 4. sz. (2012. ápr. 1.), 4. p.
- Mátyus Anna Piroska világi karmelita

10., A jó hír terjesztésének sajtóapostoli munkatársa 12. évf. 5. sz.
(2012. máj. 1.), 4. p. - Solymosi Róbert, a Tipo-top Nyomda vezetője

11., Arcuk ragyogása ma is elkísér... 12. évf. 6. sz. (2012. jún. 1.), 2.
p. - Kmeczkó Gyuláné, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola nyugdíjba
vonuló igazgatója

12., Máltai munkámat életem értelmének tekintem 12. évf. 7. sz. (2012.
júl. 1.), 5. p. - Szekeres Gábor titkár

13., Kórustól a szentélyig 12. évf. 8. sz. (2012. aug. 1.), 5. p. - Jávor
Olga, hitoktató

14., A Gondviselés tenyerén 12. évf. 9. sz. (2012. szept. 1.), 5. p. -
Seregély György mérnöktanár, hitoktató

15., A szeretetszolgálatban teljesedett ki az életem 12. évf. 10. sz.
(2012. okt. 1.), 6. p. - Kassai Sándorné, a diósgyőri egyházközség
karitász-csoportjának vezetője

16., Barátaimmal alapoztuk meg a KÉSZ miskolci szervezetét 12. évf. 11.
sz. (2012. nov. 1.), 4. p. - Sasvári István elektromérnök

17., Égi riadó: ébreszteni kell az embereket! 12. évf. 12. sz. (2012. dec.
1.), 4. p. - Alakszainé Oláh Annamária, a KÉSZ miskolci csoportjának új
elnöke

18., Folytatom az eddig megjárt utamat 13. évf. 1. sz. (2013. jan. 1.), 5.
p. - Regős Zsolt, a Fráter György Katolikus Gimnázium tanára, karnagy

19., Utamat sok közösség és ember segített 13. évf. 2. sz. (2013. febr. 1.
), 4. p. - Gulyásné Vastag Irén, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium
igazgató-helyettese

20., A zene szeretete is összeköt a templommal 13. évf. 4. sz. (2013. ápr.
1.), 4. p. - Mocsári Ferenc, a Szent Ferenc-kórus tagja

21., Egyre több gyermek ismerje meg a vallás tanítását 13. évf. 5. sz.
(2013. máj. 1.), 4. p. - Maglóczki Ibolya, martin-kertvárosi hitoktató

22., Pro Urbe-díj nemzedékek tanításáért 13. évf. 6. sz. (2013. jún. 1.),
6. p. - Soós Ferenc, a Miskolci Egyetem, illetve a Fényi Gyula Jezsuita
Gimnázium nyugalmazott tanárát mutatják be, akit Miskolc város napján Pro
Urbe díjjal jutalmaztak

23., A város és az egyházközség áll munkája középpontjában 13. évf. 7. sz.
(2013. júl. 1.), 4. p. - Ludnik Ferenc, a Szent Anna-plébánia Kolping-
csoportjának elnöke, volt önkormányzati képviselő mutatkozik be, akit
idén, a város napján Szemere Bertalan Közéleti Díjjal tüntettek ki

24., Huszonöt éve a Mindszenti-templom szolgálatában 13. évf. 8. sz.
(2013. aug. 1.), 4. p. - Gázsa Katalint, a Mindszenti-templom
sekrestyését és kisegítőjét, Soltész Lászlónét, Katalint mutatják be,
akik éppen huszonöt éve szolgálják a templomot, papjait és hívő közösségét

25., A Szent Gellért-díjas gazdasági vezető 13. évf. 9. sz. (2013. szept.
1.), 4. p. - Bodainé Bejuska Mártát, a Szent Imre Római Katolikus Iskola
és Kisboldogasszony Óvoda, valalmint a Diósgyőri Szent Ferenc Katolikus
Általános Iskola gazdasági vezetője

26., Legnagyobb gyönyörőség a megismerés 13. évf. 10. sz. (2013. okt. 1.),
5. p. - Kissné Fábián Katalin, a Fráter György Katolikus Gimnázium és
Kollégium rajztanára, aki az egri bazilikában a tanévnyitó ünnepségen a
Szent Gellért-díj arany fokozata kitüntetést vehette át

27., Minden kegyelem 13. évf. 11. sz. (2013. nov. 1.), 5. p. - Sáry Pál,
a Miskolci Egyetem Római Jogi Tanszékének vezetője

28., Önzetlenül szeretni, másokért élni 13. évf. 12. sz. (2013. dec. 1.),
6. p. - Takács Mariann hitoktató, világi szerzetes

29., Az istenháza mindenese 14. évf. 1. sz. (2014. jan. 1.), 5. p. -
Molcsán György, az Ige temploma perselygondnoka

30.

31., "Köszönöm a segítő kezeidet" 14. évf. 3. sz. (2014. márc. 1.), 4. p.
- Fekete Imre, a diósgyőri egyházközség tagja

32., Rendíthetetlen elkötelezettséggel és hittel 14. évf. 4. sz. (2014.
ápr. 1.), 5. p. - Várhelyi krisztina immár másodszor a rovatban

33., Egész családom egyházközségünk aktív tagja 14. évf. 5. sz. (2014.
máj. 1.), 5. p. - Németh Géza, a Mindszenti egyházközség és -kórus tagja

34., Dolgom a világon: örömet szerezni az embereknek 14. évf. 6. sz.
(2014. jún. 1.), 5. p. - Tóth Józsefné, a Páli Szent Vince
Szeretetszolgálat elnöke

35., Arra születtem, hogy pedagógus legyek 14. évf. 7. sz. (2014. júl. 1.
), 5. p. - Gáspárné Kiss Mária, a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola
nyugalmazott igazgatója

36., A múltat a fiatalok elé tárni - ez a jövő 14. évf. 8. sz. (2014. aug.
1.), 6. p. - Vitéz Litvay Ottó, aki munkásságáért a város napján Szemere
Bertalan közéleti díjban részesült

37., A templomot és az iskolát... 14. évf. 9. sz. (2014. szept. 1.), p. 4-
5. - Nagymáthé Sarolta, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és
Szakközépiskola igazgatóhelyettese

38., Nélküled, Uram... 14. évf. 10. sz. (2014. okt. 1.), 5. p. - Biczó
Balázsné, a felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola tanára

39., Miskolcon élnek az erős, keresztény hagyományok 14. évf. 11. sz.
(2014. nov. 1.), 5. p. - Kovács László diósgyőri háziorvos, önkormányzati
képviselő

40., Önkormányzati és egyházközségi képviselőként is dolgozik 14. évf. 12.
sz. (2014. dec. 1.), 5. p. - Kovács Józsefné Budai Mária önkormányzati
képviselő

40. [!41.] Képviselőként elsősorban az itt élő emberekért dolgozom 15.
évf. 1. sz. (2015. jan. 1.), 5. p. - Molnár Péter önkormányzati képviselő,
a KDNP miskolci szervezetének elnöke

42., A közösségek életében az egész család részt vehet 15. évf. 2. sz.
(2015. febr. 1.), 5. p.- Varga László, a Miskolci Egyetem Informatikai
Szolgáltató Központjának igazgatója, a Diósgyőri Római Katolikus
Egyházközség képviselő-testületének világi elnöke

43., Laudetur Jesus Christus! 15. évf. 3. sz. (2015. márc. 1.), 4. p. -
Dr. Gergelyné dr. Kemény Katalin, a Fráter György Katolikus Gimnázium
tanára

44., Hittanár és gyermekfelügyelő a zsolcai elnök 15. évf. 4. sz. (2015.
ápr. 1.), 4. p. - Holy Béla, a felsőzsolcai egyházközség világi elnöke

45., Lenyűgöz az élet történéseinek gazdagsága 15. évf. 5. sz. (2015. máj.
1.), 5. p. - Szalay Péter alkotmánybíró, a martin-kertvárosi egyházközség
világi elnöke

47. [!46.], Szent Borbála munkatársa 15. évf. 8. sz. (2015. aug. 1.), 5.
p. - Mándy András ny, bánymérnök

48. [!47.], Közösségben született házasság 15. évf. 9. sz. (2015. szept.
1.), 5. p. - Emődi István és Csapó Barbara

49. [!48.], Gyógyíthatatlannak hitt betegek gyógyítója 15. évf. 10. sz.
(2015. okt. 1.), 4. p. - Nagy Kálmán, a GYEK nyugdíjas osztályvezető
főorvosa

50. [!49.], Vidám, aktív keresztény lettem 15. évf. 11. sz. (2015. nov. 1.
), 4. p. - Vodila Józsefné, a Szent Ferenc Katolikus Általános Iskola
Szent Gellért-díjjal kitüntetett tanára

51. [!50.], Nevelésünk eszköze a szülői példamutatás 15. évf. 12. sz.
(2015. dec. 1.), 4. p. - Kulcsár Balázs, az újgyőri Szent Imre-plébánia
képviselőtestületének elnöke

52. [!51.], Az én mesterségem címere 16. évf. 1. sz. (2016. jan. 1.), 4.
p. - Farkas Erzsébet, a Szent István Rádió szerkesztő-riportere

53. [!52.], Családunk mindig vállalt szerepet Miskolc közéletében 16. évf.
2. sz. (2016. febr. 1.), 4. p. - Pfliegler Péter, Miskolc város
alpolgármestere

54. [!53.], Ez az életforma erőt ad a mindennapokban 16. évf. 3. sz.
(2016. márc. 1.), 4. p. - Konecsni Tamásné, a Ferences Világi Rend
Kelemen Didák közösségének vezetője

55. [!54.], Verba docent, exempla trahunt... 16. évf. 4. sz. (2016. ápr.
1.), 4. p. - Ágoston Zsolt, a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola
igazgatóhelyettese

56. [!55.], Ahová állít az élet, az Úr, ott kell helyt állnom! 16. évf. 5.
sz. (2016. máj. 1.), 4. p. - Seresné Horváth Zsuzsanna, önkormányzati
képviselő

57. [!56.], Mi csupán magvetők vagyunk... 16. évf. 6. sz. (2016. jún. 1.),
4. p. - dr. Lange László jogász, a miskolci Német Nemzetiségi
Önkormányzat elnöke

58. [!57.], Mindenkinek saj

4. [Serial component part]

Csapó Barbara
Amíg csak tehette, dolgozott : Ádám János volt jezsuita tartományfőnök
/ Csapó Barbara. - In: Új ember : katolikus hetilap,. - 66. évf. 18. sz.
(2010. máj. 2.), 6. p.

5. [Serial component part]

Csapó Barbara
Templom, iskola, rend : hármas jezsuita jubileum Miskolcon / Csapó
Barbara. - In: Új ember : katolikus hetilap,. - 65. évf. 18. sz. (2009.
máj. 3.), 4. p.

6. [Serial component part]

Csapó Barbara
A szeretet fantáziájával : új épületszárny alapkőletétele a miskolci
jezsuita gimnáziumban / Csapó Barbara. - In: Új ember : katolikus
hetilap,. - 64. évf. 26. sz. (2008. jún. 29.), 11. p.

7. [Book/Monograph] [Könyv/Monográfia]

908 D 72 635979/1
Dobrossy István(1946-2015) (történész)
Miskolc írásban és képekben, 1. / Dobrossy István ; [szerk. Dobrossy
István]. - [Miskolc] : Pfigler J. Ferenc emlékére a Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Levéltárért Alapítvány, 2006- (Miskolc : Forma Nyomdaipari Kft.). -
623 p. : ill. ; 22 cm
ISBN 963-9311-49-9
908.439.134Miskolc(084.1)
Mt.: Broczkó Tamás (közrem.). - Üveges Tamás (1971) (tanár, költő,
levéltáros) (fotó)

1/1., / [fotó Üveges Tamás] ; [archív fotó Broczkó Tamás et al.]. - 2006

1/2., / [fotó Üveges Tamás] ; [archív fotó Broczkó Tamás et al.]. - 2006

8. [Serial component part]

Forrai J. Tamás
Tehetséggondozás a "Jezsuitában" : 10 pont a talentumról / Forrai J.
Tamás. - In: Fókusz 7. évf. (2005. márc.) 1. sz. p. 99-102.

9. [Serial component part]

Forrai Tamás Gergely (pap, igazgató)
A jezsuita gimnáziumot geotermikus energiával fűtik januártól / Forrai
Tamás Gergely. - In: Üzenet : a Miskolci Katolikus Egyházközségek
információs lapja : a Miskolci Esperesi Kerület lapja / fel szerk. Gróf
Lajos. - 10. évf. 9. sz. (2010. szept. 1.), 5. p.

10. [Serial component part]

Forrai Tamás Gergely (pap, igazgató)
Határvidéken : Forrai Tamás Gergely a középnemzedék hiányáról, a
miskolci misszióról és a szeretet iskolájáról / riporter Fáy Zoltán. - In:
Magyar nemzet 73. évf. 302. sz. (2010. nov. 6.), 36. p.
Mt.: Fáy Zoltán (riporter)

11. [Serial component part]

Forrai Tamás Gergely (pap, igazgató)
Diákok, szülők, tanárok hite, erkölcse, elkötelezettsége : kerekasztal-
beszélgetés a miskolci egyházi gimnáziumok hittanáraival / Forrai Tamás
Gergely [et al.] ; riporter gróf. - In: Miskolci keresztény szemle : a
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportjának ökumenikus
kulturális folyóirata 4. évf. 3. = 15. sz. (2008), p. 36-47.
Mt.: Thoma László (lelkész, hittanár) (közrem.). - Szőke Gábor (pap,
hittanár) (közrem.). - Molnár József (lelkész, hittanár) (közrem.). -
Gróf Lajos (1939) (nyomdász, újságíró) (riporter)

12. [Serial component part]

Forrai Tamás Gergely (pap, igazgató)
"Célunk a másokért élő ember nevelése" : beszélgetés P. Forrai
Tamással, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium igazgatójával /
riporter Köteles Viktória. - In: Royal Club : információs és társasági
lap,. - 8. évf. (2007. dec.), p. 26-27.
Mt.: Köteles Viktória (riporter)

13. [Serial component part]

Forrai Tamás Gergely (pap, igazgató)
A másokért élő ember : tízéves a miskolci jezsuita gimnázium / P.
Forrai Tamás. - In: Új misszió 17. évf. (2005. jan.) 1. sz. p. 18-19.
Beszélgetés az igazgatóval

14. [Serial component part]

Gróf Lajos(1939) (nyomdász, újságíró)
Új oktatási épület alapkövét helyezték el a jezsuita gimnázium udvarán
: október elején megkezdődik a 150 milliós építkezés / g. - In: Üzenet :
a Miskolci Katolikus Egyházközségek információs lapja : a Miskolci
Esperesi Kerület lapja / fel szerk. Gróf Lajos. - 8. évf. 10. sz. (2008.
okt. 1.), 3. p.

15. [Serial component part]

Gróf Lajos(1939) (nyomdász, újságíró)
A köztársasági elnök látogatása : vendégségben a jezsuita gimnáziumban
/ g, szg. - In: Déli hírlap : a miskolciak napilapja / főszerk. Csala
László, Bekes Dezső, Kiss László. - 33. évf. (2001. szept. 25.) 224. sz.
3. p.
Mádl Ferenc köztársasági elnök látogatása Miskolcon és Göncön, mely
utóbbi települést várossá avatta.. - Ld. még: Észak-Magyarország, 57. évf.
224. sz. (2001. szept. 25.), 3. p.. - Magyar nemzet, 64. évf. 224. sz.
(2001. szept. 25.), 4. p.
Mt.: Szabados Gábor (1951) (újságíró)

16. [Serial component part]

Gróf Lajos(1939) (nyomdász, újságíró)
Tanévnyitó kollégiumavatással : jezsuita nevelési elvek szerint:
személyes törődéssel / g. - In: Déli hírlap : a miskolciak napilapja /
főszerk. Csala László, Bekes Dezső, Kiss László. - 33. évf. (2001. aug.
27.) 199. sz. 2. p.
Kápolnát és kollégiumot adtak át a gimnázium tanévnyitó ünnepségén.

17. [Serial component part]

Gulyásné Vastag Irén (igazgató-helyettes)
Sajátos nevelési igényű diákok gimnáziumban / Gulyásné Vastag Irén. -
In: Fókusz : nevelési, oktatási közművelődési szaklap. - 10. évf. 1. sz.
(2008. febr.), p. 91-108.

18. [Serial component part]

Hajdú József
Ferencz István: Miskolc, Avas, római katolikus egyházi együttes és
gimnázium, 1990-2000 / Hajdú József felv.. - In: Országépítő : Kós
Károly Egyesület folyóirata : építészet, környezet, társadalom 20. évf.
2. sz. (2009), 43. p.

19. [Serial component part]

Holczinger Ferenc (pap, pedagógus, igazgató)
Gazdagodó lelki programok, Ádám atya öröksége a jezsuita gimnáziumban
/ Holczinger Ferenc. - In: Üzenet : a Miskolci Katolikus Egyházközségek
információs lapja : a Miskolci Esperesi Kerület lapja / fel szerk. Gróf
Lajos. - 11. évf. 3. sz. (2011. márc. 1.), 5. p.

20. [Serial component part]

Holczinger Ferenc (pap, pedagógus, igazgató)
Célunk az evangéliumban gyökerező igazságosság szolgálata : P.
Holczinger Ferenc a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium
igazgatója / Holczinger Ferenc. - In: Üzenet : a Miskolci Katolikus
Egyházközségek információs lapja : a Miskolci Esperesi Kerület lapja /
fel szerk. Gróf Lajos. - 10. évf. 9. sz. (2010. szept. 1.), 5. p.

21. [Serial component part]

Holczinger Ferenc (pap, pedagógus, igazgató)
Az új nemzedék hitélete : Nézzétek, hogy szeretik egymást! /
Holczinger Ferenc ; riporter gróf. - In: Miskolci tükör (2002. máj. 11.)
p. 16-19.
Beszélgetés a gimnázium kollégiumának igazgatójával.
Mt.: Gróf Lajos (1939) (nyomdász, újságíró) (riporter)

22. [Serial component part]

Hraschek Katalin
Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek Miskolc 2011 / Hraschek
Katalin. - In: Zeneszó : a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége - kóta
lapja 21. évf. 3. sz. (2011), p. 3-7.

23. [Serial component part]

Jaczkó Imre
A miskolci Fényi Gyula Csillagvizsgáló / Jaczkó Imre, Somosvári Béla
Márton. - In: Meteor : a TIT Csillagászat Baráti Köre havi megfigyelési
tájékoztatója csillagászati szakkörök és észlelő amatőrök számára, 37.
évf. 4. = 370. sz. (2007), p. 4-7.
Mt.: Somosvári Béla Márton

24. [Serial component part]

Kavaleczné Hegyi Erika(1964) (újságíró)
Vitatják a Top 100-as oktatási rangsort: "ez így torz képet ad" /
Hegyi Erika. - In: Észak-Magyarország. - 72. [!71.] évf. 258. sz. (2015.
nov. 4.), 3. p.

25. [Serial component part]

Kavaleczné Hegyi Erika(1964) (újságíró)
Mitől top egy topiskola? /cHE. - In: Észak-Magyarország. - 70. [!69.]
évf. 275. sz. (2013. nov. 26.), 4. p.

26. [Serial component part]

Kiss Viktor
Hogyan alkalmazkodjunk? / Kiss Viktor. - In: Észak-Magyarország. - 66.
évf. 175. sz. (2010. júl. 29.), 4. p.

27. [Serial component part]

Kojsza Péter
Kétezer fiatal vett részt a miskolci Diákpünkösdön / Kojsza Péter. -
In: Reformátusok lapja : országos református hetilap : a Magyarországi
Református Egyház hetilapja. - 60. évf. 23. sz. (2016. jún. 5.), 11. p.

28. [Serial component part]

Koronkai Zoltán (iskolalelkész)
Iskolalelkész, a Jó Pásztor munkatársa / P. Koronkai Zoltán SJ. - In:
Üzenet : a Miskolci Katolikus Egyházközségek információs lapja : a
Miskolci Esperesi Kerület lapja / fel szerk. Gróf Lajos. - 16. évf. 4.
sz. (2016. ápr. 1.), 6. p.

29. [Serial component part]

Lőrincz Zoltán
Folytonosság vagy elszakadás : református templomépítészet 1990 után /
Lőrincz Zoltán. - In: Régi-új magyar építőművészet : a Magyar
Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata,. - 2008. 5. sz. Post
scriptum mell. p. 24-29.

30. [Serial component part]

Mészáros Gábor
Fiatalok - Kaszap Istvánról / Mészáros Gábor. - In: Új ember :
katolikus hetilap,. - 65. évf. 39. sz. (2009. szept. 27.), 16. p.

31. [Serial component part]

Pallós Tamás
Városépítők nyomában : kulturális terepszemle Miskolcon / Pallós Tamás,
Szigeti László. - In: Új ember 60. évf. (2004. júl. 11.) 28. sz. p. 1., 7.
Beszámoló a Fényi Gyula Gimnázium munkájáról, ill. az operafesztiválról
Mt.: Szigeti László

32. [Serial component part]

Ribáry Zoltán
Közösségfejlesztés Miskolcon : a jezsuiták új programja a hátrányos
helyzetű Avas-dél városrészben / Ribáry Zoltán. - In: Új ember :
katolikus hetilap. - 70. évf. 41. sz. (2014. okt. 5.), 13. p.

33. [Serial component part]

Rivasz-Tóth Kinga
Aktívan tanulni : a projektmódszer alkalmazása - a hitoktatásban is /
Rivasz-Tóth Kinga ; riporter Baranyai Béla. - In: Új ember : katolikus
hetilap,. - 69. évf. 39. sz. (2013. szept. 22.), 7. p.
Mt.: Baranyai Béla (riporter)

34. [Serial component part]

Szántó Rita, N.(1976) (újságíró)
Miskolcról hárman a top százban / N. Szántó Rita. - In: Észak-
Magyarország. - 71. [!70.] évf. 259. sz. (2014. nov. 6.), 3. p.

35. [Serial component part]

Szász Katalin (építész)
Isten háta mögött : jezsuita oktatási központ Miskolcon, az Avasi
lakótelepen / Szász Katalin. - In: Népszabadság. - 60. évf. (2002. márc.
6.) 55. sz. 9. p.
A jezsuita iskola épületegyütteséről építészeti szempontból.

36. [Serial component part]

Szendrei Péter(1968-2014) (újságíró)
Az a cél, hogy "jó" hely legyen / SZP. - In: Észak-Magyarország. - 71.
[!70.] évf. 126. sz. (2014. máj. 31.), 5. p.

37. [Serial component part]

Szigeti László
Emberöltők : fiatalok és idősek - egymás idejében / Szigeti László. -
In: Új ember : katolikus hetilap,. - 66. évf. 18. sz. (2010. máj. 2.),
11. p.

38. [Serial component part]

Velkey László(1954) (tanár)
Jezsuitás diákok biotechnológiai vizsgálatai / Dr. Velkey László. - In:
Üzenet : a Miskolci Katolikus Egyházközségek információs lapja : a
Miskolci Esperesi Kerület lapja / fel szerk. Gróf Lajos. - 16. évf. 11.
sz. (2016. nov. 1.), p. 6-7.

39. [Book/Monograph] [Könyv/Monográfia]

373 F 47 639635
A Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium évkönyve / [kiad. a] Fényi
Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium. - Miskolc : Fényi Gyula Miskolci
Jezsuita Gimnázium ([Miskolc] : Tipo-Top Ny.). - 21 cm
373.54(439.134Miskolc)(058)
37.014.521: 282(439.134Miskolc)(058)

1994/1995, 1995. - 73 p. : ill., kotta, főként fotók. - Cvált.: A Fényi
Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium első évkönyve

1995/96, 1996. - 62 p. : ill., részben színes

1996/1997, 1997. - 76 p. : ill., kotta, főként fotók, részben színes

1997/1998, 1998. - 123 p. : ill., részben színes

1998/1999, 1999. - 113 p. : ill., részben színes

1999/2000, 2000. - 112 p. : ill., részben színes

2000/2001, 2001. - 141 p. : ill., részben színes

2001/2002, 2002. - 142 p. : ill., részben színes

2003/2005, 2005. - 234 p. : ill., részben színes

40. [Serial component part]

Ars Sacra: kiállítás a jezsuita gimnáziumban. - In: Üzenet : a
Miskolci Katolikus Egyházközségek információs lapja : a Miskolci Esperesi
Kerület lapja / fel szerk. Gróf Lajos. - 16. évf. 11. sz. (2016. nov. 1.),
6. p.

41. [Serial component part]

Musical, csak tiszta szívűeknek. - In: Új misszió : katolikus
folyóirat / főszerk. Czoborczy Bence. - 28. évf. 11. sz. (2016. nov.),
28. p.

42. [Serial component part]

Négy miskolci a százban. - In: Észak-Magyarország. - 69. [!68.] évf. 9.
sz. (2012. jan. 11.), 3. p.

43. [Serial component part]

'56 októberére emlékeztünk a nemzeti estélyen : egyházi gimnáziumok
igazgatóit tüntették ki a Kartal-Veczán-díjjal. - In: Miskolci keresztény
szemle : a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportjának
ökumenikus kulturális folyóirata 7. évf. 4. = 28. sz. (2011), p. 8-10.

44. [Serial component part]

Hálából fakadó remény : jezsuita gimnázium, arccal az új évtized felé.
- In: Üzenet : a Miskolci Katolikus Egyházközségek információs lapja : a
Miskolci Esperesi Kerület lapja / fel szerk. Gróf Lajos. - 10. évf. 1. sz.
(2010. jan. 1.), p. 1., 3.

45. [Serial component part]

"Lázítani" a jóra, az igazra : egyetemi pasztorációs konferencia
Miskolcon. - In: Új ember : katolikus hetilap,. - 66. évf. 20. sz. (2010.
máj. 16.), 10. p.

46. [Serial component part]

Megemlékezés - imádsággal is... : egyházi iskolákban a holokauszt
napján. - In: Új ember : katolikus hetilap,. - 66. évf. 16. sz. (2010.
ápr. 18.), 3. p.

47. [Serial component part]

Befejeződött a jezsuita gimnázium fejlesztése. - In: Üzenet : a
Miskolci Katolikus Egyházközségek információs lapja : a Miskolci Esperesi
Kerület lapja / fel szerk. Gróf Lajos. - 9. évf. 8. sz. (2009. aug. 1.),
1. p.

48. [Serial component part]

A jezsuita generális Magyarországon. - In: Új ember : katolikus
hetilap,. - 65. évf. 36. sz. (2009. szept. 6.), p. 1., 4.

49. [Serial component part]

Elhunyt a "Fényi" alapító igazgatója. - In: Új misszió : katolikus
folyóirat / főszerk. Czoborczy Bence. - 20. évf. 7. sz. (2008. júl.), 12.
p.

50. [Serial component part]

Fény felé: Vincze Judit kiállítása : a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita
Gimnáziumban. - In: Üzenet : a Miskolci Katolikus Egyházközségek
információs lapja : a Miskolci Esperesi Kerület lapja / fel szerk. Gróf
Lajos. - 7. évf. 11. sz. (2007. nov. 1.), 5. p.

51. [Serial component part]

Arrupe-program a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziumban : a
jezsuita pedagógia lényege a másokért élés embereszménye. - In: Miskolci
keresztény szemle : a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci
csoportjának ökumenikus kulturális folyóirata 3. évf. 3. = 11. sz. (2007),
p. 78-82.

52. [Serial component part]

A Kert. - In: Észak-Magyarország. - 62. évf. 73. sz. (2006. márc. 28.),
7. p.

53. [Serial component part]

Csillagda a Fényi gimnáziumban : iskolai-városi szakkör szerveződik
köré. - In: Észak-Magyarország. - 61. évf. (2005. jan. 10.) 7. sz. 4. p.
Csillagvizsgálóval gyarapodott a Fényi Gyula Gimnázium. - Ld. még: Új
misszió, 17. évf. 2. sz. (2005. febr.), 15. p.

54. [Serial component part]

Központban a DNS és a tehetséges tanítványok : rangos díjat vehetett
át a napokban dr. Velkey László szaktanár. - In: Déli hírlap : a
miskolciak napilapja / főszerk. Csala László, Bekes Dezső, Kiss László. -
59. [!35.] évf. (2003. dec. 8.) 285. sz. 5. p.
"Rátz tanár úr" díjat vehetett át Velkey László, a Fényi Gyula Gimnázium
kémia-biológia szakos tanára

55. [Serial component part]

Kisebbségi problémák diákszemmel : magyar, litván és német
középiskolások közös programja. - In: Déli hírlap : a miskolciak
napilapja / főszerk. Csala László, Bekes Dezső, Kiss László. - 34. évf.
(2002. júl. 31.) 177. sz. 5. p.
Tapasztalatcsere a jezsuita gimnáziumban a kisebbségi problémákról.

56. [Serial component part]

Az iskola magvetése jó termést hozhat : jezsuita provinciálisok
Miskolcon. - In: Déli hírlap : a miskolciak napilapja / főszerk. Csala
László, Bekes Dezső, Kiss László. - 34. évf. (2002. febr. 21.) 44. sz. 4.
p.

57. [Serial component part]

Az első szalagavató a jezsuita gimnáziumban : tegyétek jobbá a
világot!. - In: Déli hírlap : a miskolciak napilapja / főszerk. Csala
László, Bekes Dezső, Kiss László. - 33. évf. (2001. nov. 26.) 275. sz. 6.
p.
Idén érettségiznek először a Fényi Gyula Gimnáziumban.

58. [Serial component part]

Komputerek a jezsuita gimnáziumnak : a Miskolci Egyetem segítsége. -
In: Déli hírlap : a miskolciak napilapja / főszerk. Csala László, Bekes
Dezső, Kiss László. - 33. évf. (2001. nov. 8.) 260. sz. 9. p.
Az egyetem 10 db használt számítógépét ajándékozta a gimnáziumnakk

59. [Serial component part]

Szerepe nem könnyű, de megtisztelő : fórumon beszélgetett dr. Mádl
Ferenc a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjaival. - In: Észak-
Magyarország. - 57. évf. (2001. szept. 28.) 227. sz. 5. p.


A MATARKA-ban Fényi Gyulával, illetve a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiummal kapcsolatban a következő bibliográfiát találjuk:
A MATARKA honlapja itt elérhető (Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa)
Fényi Gyulával kapcsolatos cikkek a MATARTKA-n
(Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa)

Velkey László: Az ignáci pedagógia = tehetségfejlesztés : Tehetséggondozás a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban. - In: Fókusz : pedagógiai, közéleti lap, ISSN 0866-4358 , 2012. (14. évf.), 1. sz., 76-104. p. (MATARKA cikkazonosító:1874276)

Bartha Lajos: Székely László: A nap magyar kutatója. Fényi Gyula és a jezsuita természettudomány. Budapest, MTA Filozófiai Intézete, 1999. 60 old, 10 kép : [könyvismertetés]. - In: Technikatörténeti szemle, ISSN 0497-056X , 2001. 25. sz., 253. p. (MATARKA cikkazonosító:2049279)

Bartha Lajos: A meteorológus Fényi Gyula. - In: Légkör : az Országos Meteorológiai Intézet szakmai tájékoztatója, ISSN 0133-3666 , 1995. (40. évf.), 1. sz., 23-27. p. (MATARKA cikkazonosító:1500812)

Fényi Gyula - Kerti József - Péterfi Tiborné: Kobalt permanganometrikus meghatározása nikkel és vas mellett. - In: Magyar kémiai folyóirat, Kémiai közlemények, ISSN 1418-9933 , 1965. (71. évf.), 11. sz., 508-510. p. (MATARKA cikkazonosító:1530975)

Fényi Gyula: A légnyomás 10 évi észlelésének eredményei Kalocsán 1906-tól 1915-ig. - In: Mathematikai és természettudományi értesítő, 1922. 39. évf., 133-142. p. (MATARKA cikkazonosító:494758)

Fényi Gyula: A protuberantiak periodusa. - In: Mathematikai és természettudományi értesítő, 1921. 38. évf., 278-292. p. (MATARKA cikkazonosító:388984)

Fényi Gyula: A nap légkörének physikája. - In: Mathematikai és természettudományi értesítő, 1918. (36. évf.), 1-2. sz., 115-143. p. (MATARKA cikkazonosító:643600)

Fényi Gyula: A légnyomás évi és napi menete Kalocsán. - In: Mathematikai és természettudományi értesítő, 1911. (29. évf.), 3. sz., 318-342. p. (MATARKA cikkazonosító:325879)

Fényi Gyula: Könyvtári lelet. - In: Magyar könyvszemle, ISSN 0025-0171 , 1903. (11. évf), 2. sz., 190-191. p. (MATARKA cikkazonosító:482626)

Fényi Gyula: A napon észlelt jelenségek természetének magyarázata. Budapest, 190. 24 lap. - In: Magyar Sion, ISSN 1337-2491 , 1900. (14. évf.), 12. sz., 943-944. p. (MATARKA cikkazonosító:840092)

Fényi Gyula: A Haynald-obszervatórium berendezése (Második, befejező közlemény) (Képmelléklettel). - In: Katholikus szemle, 1898. (12. évf.), 2. sz., 263-296. p. (MATARKA cikkazonosító:453366)

Fényi Gyula: A Haynald-obszervatórium berendezése (Első közlemény) (Képmelléklettel). - In: Katholikus szemle, 1898. (12. évf.), 1. sz., 62-88. p. (MATARKA cikkazonosító:453343)

Fényi Gyula: A Haynald-Obszervatórium működése (Képmelléklettel). - In: Katholikus szemle, 1898. (12. évf.), 5. sz., 814-832. p. (MATARKA cikkazonosító:453725)

Fényi Gyula: Abercromby - Pertner: Das Wetter. Ism.. - In: Katholikus szemle, 1896. (10. évf.), 2. sz., 349-351. p. (MATARKA cikkazonosító:450396)

Fényi Gyula: Menyhárth László meteorologiai megfigyelései Boromában. - In: Mathematikai és természettudományi értesítő, 1895. (13. évf.), 5. sz., 458-472. p. (MATARKA cikkazonosító:255598)

Fényi Gyula: A Haynald-Obszervatórium alapítása (Képmelléklettel). - In: Katholikus szemle, 1895. (9. évf.), 2. sz., 268-285. p. (MATARKA cikkazonosító:450233)

Pethő: Fényi Gyula: A nap protuberanciái. (Haynald-observatorium közleményei. VI. füzet. 1892.) Budapest, 1892. 70 lap. - In: Magyar Sion, ISSN 1337-2491 , 1893. (7. évf.), 4. sz., 312-315. p. (MATARKA cikkazonosító:813090)

Fényi Gyula S. J.: A Haynald-observatoriumon 1887-ben tett protuberanczia-észlelések általános eredményei. - In: Mathematikai és természettudományi értesítő, 1892. (11. évf.), 2. sz., 136-144. p. (MATARKA cikkazonosító:249631)

Fényi Gyula: Merkur bolygónak tengelye körüli forgásáról (képmelléklettel). - In: Katholikus szemle, 1891. (5. évf.), 1.sz., 123-143. p. (MATARKA cikkazonosító:448739)

Fényi Gyula: Anemometer-észlelések a Haynald-observatoriumon Kalocsán, 1881-1888. - In: Mathematikai és természettudományi értesítő, 1889. (7. évf.), 8-9. sz., 308-312. p. (MATARKA cikkazonosító:334533)


A Nemzeti Audiovizuális Archívum portálján a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumról a következő videókat találjuk:

NAVA portál


Fényi Gyuláról, illetve a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumról megjelent dokumentumok, cikkek az ODR-ben:
ODR katalógus, ODR Portál

Szerző: Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium
Cím: A Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium évkönyve
Megjelenés: Miskolc : Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium
Fizikai jellemzők: 21 cm
Megjegyzés: rs, rs, rs, Indulás: 1994 Megjelenés: 1995
Kivonat:
Tárgyszó: Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium, gimnáziumok, évkönyvek, jezsuiták, neveléstörténet, Miskolc
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0001240422
Helyi azonosító: bibRFK00025416
Eredeti katalógizáló: RFMK
Utolsó módosítás: 2006.01.12.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Bartha Lajos (1933-)
Cím: Fényi Gyula emlékezete, 1845-1927
Megjelenés: Budapest : M. Csillagászati Egyes., 1995
Fizikai jellemzők: 40 p. : ill. ; 21 cm
Sorozat: A Magyar Csillagászati Egyesület Csillagászattörténeti Szakcsoportja közleményei, 1416-5201; 4.
Megjegyzés: Bibliogr.: p. 33-38.
Kivonat:
Tárgyszó: Fényi Gyula
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 963-04-6667-8
Azonosító: MOKKAZ0006341084
Helyi azonosító: 196872
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2004.09.15.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Angehrn Tivadar (1872-1952)
Cím: Fényi Gyula S. J. 1845-1927
Megjelenés: Budapest : Stella Csillagászati Egyesület, 1928
Fizikai jellemzők: 10 p. ; 25 cm
Kivonat:
Tárgyszó: Fényi Gyula
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAI0009128956
Helyi azonosító: 3062395
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2010.09.27.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Biró Bertalan
Cím: A Nap-kutató Fényi Gyula
Megjelenés: Pannonhalma : Pray Rendtörténetíró Munkaközösség, 1942
Fizikai jellemzők: 29 p ; 23 cm
Sorozat: Publicationes ad Historiam S. J. in Hungaria Illustrandam. Lucubrationes ; 29
Megjegyzés: Különlenyomat a Jezsuita Történeti Évkönyv 1942. évi számából
Kivonat:
Tárgyszó: Fényi Gyula, csillagászat, napkutatás, életrajz
Típus: Könyv
Nyelv: ismeretlen
Azonosító: MOKKAW0005130805
Helyi azonosító: KKMK580457
Eredeti katalógizáló: KKMK
Utolsó módosítás: 2011.08.20.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Székely László (1954-)
Cím: A Nap magyar kutatója : Fényi Gyula és a jezsuita természettudomány
Megjelenés: Budapest : MTA Filozófiai Int., 1999
Fizikai jellemzők: 58 p., [2] t. : ill. ; 21 cm
Megjegyzés: Megj. az 1999. aug. 11-i teljes napfogyatkozás alkalmából, Bibliogr. a jegyzetekben
Kivonat:
Egyéb nevek: Magyar Tudományos Akadémia (Budapest). Filozófiai Intézet (közread.)
Tárgyszó: Fényi Gyula, Astronomers, Hungary, Biography, Csillagászat, magyar, 19-20. sz, Obszervatórium, Kalocsa, Nap, csillagászati vizsgálat, obszervatórium története
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 963-7065-34-2
Azonosító: MOKKAZ0006382035
Helyi azonosító: 376722
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2012.02.28.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Marik Miklós (1936-1998)
Cím: Fényi Gyula
In: Haynald bíboros emlékezete. - (1992) , p. 39-42.
Kivonat:
Tárgyszó: Vallás
Típus: Könyv része
Nyelv: magyar
Azonosító: human/cikk/50247
Helyi azonosító: (NEKTÁR)000000067991
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Bartha Lajos
Cím: A meteorológus Fényi Gyula
In: Légkör. - 40. (1995) 1. , p. 23-27.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/2500812
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Bartha Lajos (1933-)
Cím: Fényi Gyula emlékezete (1845-1927) =: In Memoriam Gyula Fényi (1845-1927)
Megjelenés: Budapest : Magyar Csillagászati Egyesület, 1995
Fizikai jellemzők: 40 p. : ill. ; 21
Sorozat: (A Magyar Csillagászati Egyesület Csillagászattörténeti Szakcsoportja közleményei, 1416-5201 ; 4.)
Megjegyzés: Bibliogr.: p. 33-38.
Kivonat:
Egyéb nevek: Mizser Attila, Csaba György Gábor (1948-)
Tárgyszó: Fényi Gyula, Csillagászok, Magyarország, életrajz, Astronomers, Hungary, Biography, Nap, csillagászati vizsgálat, emlékkönyv, Csillagászat, magyar, 19-20. sz, életrajzok, csillagász, személyi bibliográfia, 19-20. század, napkutatás
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 963-04-6667-8
Azonosító: MOKKAZ0003380007
Helyi azonosító: bibKLT00118563
Eredeti katalógizáló: DEENK
Utolsó módosítás: 2009.10.23.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Ambrózy Pál
Cím: Megemlékezés Fényi Gyuláról
In: Légkör. - 40. (1995) 2. , p. 36.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/2500681
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Cím: Erő erőszak nélkül : a fiatalok között fellépő erőszak megelőzésére a DAPHNE projekt keretében létrehozott magyarországi programok 2008-ban ; [közread. a] Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kék Világ Alapítvány
Megjelenés: Miskolc : Fényi Gy. Jezsuita Gimn., 2008
Fizikai jellemzők: 44 p. : ill. ; 22 cm
Kivonat:
Egyéb nevek: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium (Miskolc) (közread.), Kék Világ Alapítvány (közread.)
Tárgyszó: egészségvédelem, erőszak, ifjúság, projekt, tájékoztató kiadvány
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAI0008518707
Helyi azonosító: 771324
Eredeti katalógizáló: KSHK
Utolsó módosítás: 2010.02.02.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium és Kollégium X. jubileumi évkönyve
Megjelenés: Miskolc : Fényi Gy. Miskolci Jezsuita Gimn, 2004
Fizikai jellemzők: 386 p : ill ; 21 cm
Kivonat:
Tárgyszó: iskolatörténet, jezsuita, 1994-2004, Miskolc
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAN0004165026
Helyi azonosító: 829977
Eredeti katalógizáló: MEKLM
Utolsó módosítás: 2011.08.21.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Szabó József (1953-)
Cím: Nevelési elvek és programok a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziumban
In: Jezsuiták küldetése a III. évezred küszöbén. - (1998) , p. 229-246.
Kivonat:
Tárgyszó: Vallás
Típus: Könyv része
Nyelv: magyar
Azonosító: human/cikk/57242
Helyi azonosító: (NEKTÁR)000000325815
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A Haynald-Obszervatórium : Alapítása, leírása, tevékenysége
Megjelenés: Budapest : Athenaeum, 1896
Fizikai jellemzők: 106 p : ill ; 24 cm
Kivonat:
Tárgyszó: csillagászat, obszervatóriumok, Magyarország, obszervatórium, Kalocsa
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAZ0005271804
Helyi azonosító: 697469
Eredeti katalógizáló: MEKLM
Utolsó módosítás: 2011.08.20.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: Könyvtári lelet
In: Magyar könyvszemle. - 11. (1903) 2. , p. 190-191.
Megjegyzés: 11. évf 2. sz. / 1903
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/epa/1027450
Eredeti katalógizáló: EPA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Url: http://epa.oszk.hu/00000/00021/00119/pdf/189-192.pdf#page=2
Forrás: EPA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: Könyvtári lelet
In: Magyar könyv-szemle. - 11. (1903) 2. , p. 190-191.
Megjegyzés: 11. évf 2. sz. / 1903
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: human/cikk/337033
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Url: http://epa.oszk.hu/00000/00021/00119/pdf/189-192.pdf#page=2
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: Menyhárth László meteorologiai megfigyelései Boromában
In: Mathematikai és természettudományi értesítő. - 13. (1895) 5. , p. 458-472.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1255598
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A légnyomás évi és napi menete Kalocsán
In: Mathematikai és természettudományi értesítő. - 29. (1911) 3. , p. 318-342.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1325879
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A protuberantiak periodusa
In: Mathematikai és természettudományi értesítő. - 38. (1921) , p. 278-292.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1388984
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: Merkur bolygónak tengelye körüli forgásáról (képmelléklettel)
In: Katholikus szemle. - 5. (1891) 1. , p. 123-143.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1448739
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A Haynald-Obszervatórium alapítása (Képmelléklettel)
In: Katholikus szemle. - 9. (1895) 2. , p. 268-285.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1450233
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: Abercromby - Pertner: Das Wetter. Ism.
In: Katholikus szemle. - 10. (1896) 2. , p. 349-351.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1450396
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A Haynald-obszervatórium berendezése (Első közlemény) (Képmelléklettel)
In: Katholikus szemle. - 12. (1898) 1. , p. 62-88.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1453343
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A Haynald-Obszervatórium működése (Képmelléklettel)
In: Katholikus szemle. - 12. (1898) 5. , p. 814-832.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1453725
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: Könyvtári lelet
In: Magyar könyvszemle. - 11. (1903) 2. , p. 190-191.
Megjegyzés: Teljes szöveg
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1482626
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Url: http://epa.oszk.hu/00000/00021/00119/pdf/189-192.pdf#page=2
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A nap légkörének physikája
In: Mathematikai és természettudományi értesítő. - 36. (1918) 1-2. , p. 115-143.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1643600
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: Anemometer-észlelések a Haynald-observatoriumon Kalocsán, 1881-1888
In: Mathematikai és természettudományi értesítő. - 7. (1889) 8-9. , p. 308-312.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1334533
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A Haynald-obszervatórium berendezése (Második, befejező közlemény) (Képmelléklettel)
In: Katholikus szemle. - 12. (1898) 2. , p. 263-296.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1453366
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: A légnyomás 10 évi észlelésének eredményei Kalocsán 1906-tól 1915-ig
In: Mathematikai és természettudományi értesítő. - 39. (1922) , p. 133-142.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1494758
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Forrai Tamás Gergely
Cím: Közösség, érték és kultúra : Avas-déli küldetés a jezsuita pedagógia perspektívájából
In: Múlt és jövő. - (2010) , p. 205-210.
Megjegyzés: Elhangzott előadás szerkesztett változata
Kivonat:
Tárgyszó: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Societas Jesu, oktatástörténet, rendtörténet, jezsuiták, Miskolc, Vallás. Teológia, Neveléstudomány
Típus: Könyv része
Nyelv: magyar
Azonosító: human/cikk/359550
Helyi azonosító: human/cikk/359523
Eredeti katalógizáló: OSZK/HBO
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Fényi Gyula
Cím: Kobalt permanganometrikus meghatározása nikkel és vas mellett
In: Magyar kémiai folyóirat, Kémiai közlemények. - 71. (1965) 11. , p. 508-510.
Kivonat:
Egyéb nevek: Kerti József, Péterfi Tiborné
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/2530975
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula (1845-1927)
Cím: A protuberantiák periódusa
Megjelenés: Budapest : Franklin Ny., 1922
Fizikai jellemzők: p. 278-292. : ill. ; 23 cm
Kivonat:
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAI0009273997
Helyi azonosító: 3197915
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.02.14.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Fényi Gyula: A napon észlelt jelenségek természetének magyarázata. Budapest, 190. 24 lap
In: Magyar Sion. - 14. (1900) 12. , p. 943-944.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1840092
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Székely László (1954-)
Cím: Konkoly Thege Miklós és Fényi Gyula : a magyarországi csillagászat újjászületése a 19. század végén
In: A honi Kopernikusz-recepciótól a magyar Nobel-díjakig. - (2004) , p. 134-185.
Kivonat:
Tárgyszó: Tudománytörténet
Típus: Könyv része
Nyelv: magyar
Azonosító: human/cikk/145083
Helyi azonosító: (NEKTÁR)000002532884
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Pethő
Cím: Fényi Gyula: A nap protuberanciái. (Haynald-observatorium közleményei. VI. füzet. 1892.) Budapest, 1892. 70 lap
In: Magyar Sion. - 7. (1893) 4. , p. 312-315.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1813090
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula (1845-1916)
Cím: A napon észlelt jelenségek magyarázata
Megjelenés: Budapest: Szent-István-Társulat, 1900
Fizikai jellemzők: 24 p. ; 24 cm
Megjegyzés: Feolvastatott a tudományos és irodalmi osztály 1900. február 20-án tartott ülésén.
Kivonat:
Tárgyszó: Nap
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAI0009063456
Helyi azonosító: bibPTE00554756
Eredeti katalógizáló: PTE
Utolsó módosítás: 2011.05.21.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Fényi Gyula S. J.
Cím: A Haynald-observatoriumon 1887-ben tett protuberanczia-észlelések általános eredményei
In: Mathematikai és természettudományi értesítő. - 11. (1892) 2. , p. 136-144.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1249631
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi Gyula (1845-1927)
Cím: A napon észlelt jelenségek természetének magyarázata
Megjelenés: Budapest : Szent István Társ., 1900
Fizikai jellemzők: 24 p. ; 23 cm
Sorozat: A Szent-István-Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályának felolvasó üléseiből ; 36.
Kivonat:
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: bibMOK00452203
Helyi azonosító: (HuBpOSK)3374204
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2012.02.12.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: A tevékeny szeretet
Megjelenés: Duna Televízió, 2006
Megjegyzés: Arrupe-program a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban, Miskolcon. A szervezők célja, hogy olyan diákokat szeretnének nevelni, akik érzékenyek mások problémái iránt, és aktívan akarnak és tudnak segíteni. Arra szeretnék ösztönözni tanulóikat, hogy megtapasztalják annak örömét, hogy életüket másokkal is megosztják.
Kivonat:
Egyéb nevek: Erhardt Ágoston
Utolsó módosítás: 2009-12-19
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=102260
Forrás: NDA

--------

Cím: A fizika és a csillagászat nagyjai
In: Korszakalkotó magyarok nyomában /Szabó Gábor. -[Budapest] : Révai Digitális K.,2006. -
Megjelenés: 2006
Fizikai jellemzők: 209 p.
Megjegyzés: Bibliogr.: p. 207-209.
Kivonat:
Tárgyszó: Segner János András, Hatvani István, Szily Kálmán, Zemplén Győző, Ortvay Rudolf, Fényes Imre, Gyulai Zoltán, Tarján Imre, Gombás Pál, Budó Ágoston, Kovács István, Jánossy Lajos, Simonyi Károly, Marx György, Szalay Sándor, Novobátzky Károly, Lánczos Kornél, Kürti Miklós, Telegdi Bálint, Öveges József, Hell Miksa, Nagy Károly, Tittel Péter Pál, Konkoly Thege Miklós, Fényi Gyula, Gothard Jenő, Bay Zoltán, Kulin György, Detre László, Izsák Imre Gyula, Hermann Oberth, Kármán Tódor, Fizikusok, magyar, Csillagászok, magyar, Tudósok, Életrajz, Munkásság
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 963-9660-37-
Azonosító: MOKKAW0006136903
Helyi azonosító: bibVFM00018638
Eredeti katalógizáló: VFMK
Utolsó módosítás: 2008.09.15.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Élő egyház
Megjelenés: Duna Televízió, 2005
Megjegyzés: Vallási híradó Kárpát-medencei osztály Ősszel a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium volt a befogadója a Kárpát-medencei osztálynak. A határainkon túlról Fülek, Beregszász, Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Lendva; a határainkon belül pedig Budaörs, Hajdúnánás és Miskolc egy kiemelt iskolája kapott helyet és lehetőséget arra, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság sokszínű, mégis egynyelvű hagyományait megismertesse diákjaival. Ez a Kárpát-medencei osztály. Miskolcon a gyerekek a rendhagyó tanórákon túl, kirándultak, táncházon vettek részt, ezeken kívül még számos érdekes program volt azért, hogy a nyelvükben azonos, de a kultúrájukban más diákok jobban megismerhessék egymást.
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-12-19
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=14995
Forrás: NDA

--------

Cím: Harangszöveg - Kalocsa, főszékesegyház
Megjelenés: Kossuth Rádió, 2009
Megjegyzés: Ma délben a kalocsai főszékesegyház harangja szó az MR1-Kossuth Rádióban. Kalocsa egyike a magyarországi római katolikus érseki székhelyeknek, amelyeket I. István király alapított 1001-ben. Első érseke Asztrik apát volt. Az elmúlt, több mint ezer esztendő során az épület három elődje is elpusztult. A mai főszékesegyház alapkövét 1735-ben Patachich Gábor érseksége idején rakták le. A templom Mayerhoffer András tervei szerint épült Batthyány József érseksége alatt, 1774-ben szentelték föl. 1871 és 1927 között Kalocsán dolgozott, először az Érseki Főgimnázium fizikatanáraként, majd a Haynald Obszervatórium csillagászaként Fényi Gyula jezsuita csillagász, akadémikus. A Nap, ezen belül a protuberanciák megfigyelésével foglalkozott. A kalocsai főszékesegyház 56 méter magas tornyaiban hét harang lakik. A délidőben megszólaló harang a jobb oldali toronyból szól. A 1425 kilós harangot, amely a Deo gratias névre hallgat, Rudolf Perner passaui mester öntötte Bábel Balázs érseksége tiszteletére, 2002-ben.
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-08-20
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=854496
Forrás: NDA

--------

Cím: A magyar csillagászat klasszikusai
Megjelenés: Neumann Kht.
Budapest
Megjegyzés: Ács Tivadar: Szentmártony Ignác, a brazíliai magyar csillagász ◊ Albert Ferenc: A gellérthegyi Csillagda pusztulása ◊ Angehrn Tivadar: Fényi Gyula ◊ Bevilaqua-Borsody Béla: Marsigli magyarországi csillagászati megfigyelései ◊ Balogh Jolán: Adatok a Mátyás-kori magyarországi csillagászokról ◊ Csaba György Gábor - Csupor Zoltán Mihály: A csillagász Hell Miksa írásaiból ◊ Ernst Zinner: Regiomontanus (1436-1476) Magyarországon ◊ Heller Ágost: A gellérthegyi csillagásztorony ◊ Heinrich László: A tudományos csillagászat kezdete Erdélyben ◊ Heinrich László: A csillagászat hajszálgyökerei Erdélyben ◊ Hárs János: Erdélyi Láczi Jakab, egy régi magyar csillagász ◊ Harkányi Béla: Gothard Jenő csillagász ◊ Jelitai József: Nagy Károly (1797-1858) és bicskei csillagvizsgálója ◊ Konkoly Thege Miklós (1842-1916): Az ógyallai Konkoly alapítványú asztrofizikai obszervatórium történetének rövid vázlata ◊ Keszthelyi Sándor: Néhány régi magyarországi napóráról ◊ Kelényi B. Ottó: Az egyetemi csillagvizsgáló a budai királyi várban ◊ Kelényi B. Ottó: Az egri püspöki líceumi és a gyulafehérvári püspöki csillagvizsgáló ◊ Kelényi B. Ottó: A kalocsai érseki főgimnáziumi, a herényi, a kiskartali, az ógyallai, a nagytagyosi és az erdőtagyosi csillagvizsgáló ◊ Kelényi B. Ottó: A magyar csillagászat a 15-17. században ◊ Kelecsényi Gábor: Északi fény a középkori Erdélyben ◊ Muszka Erzsébet: A nagyszombati csillagászati torony és gyűjteményei ◊ Mojzes Imre: A kalocsai csillagdáról ◊ Pinzger Ferenc: Hell Miksa ◊ Rapaics Raymund: A magyar naptár ◊ Szimán Oszkár - Barlai Katalin: Hell Miksa (1720-1792) a Vénusz holdjáról ◊ Vargha Domokosné: Zách János Ferenc (1754-1832) ◊ Vargha Domokosné: Weiss Ferenc (1717-1785) ◊ Vargha Domokosné: Csillagászat Magyarországon a török hódoltság idején ◊ Vargha Domokosné: Tittel Péter Pál (1784-1831) ◊ Vargha Domokosné: Pasquich János (1754-1829) ◊ Vargha Domokosné: Csillagászat a nagyszombati jezsuita egyetemen ◊ Vargha Domokosné: Konkoly Thege Miklós (1842-1916) ◊ Vargha Domokosné: Mátyás király csillagásza, Ilkus Márton (1433-1493) ◊ Vargha Domokosné: Montedegoi Albert Ferenc (1811-1883) ◊ Vargha Domokosné: A Mappa Hungariae csillagásza, Bogdanich Imre Dániel (1762-1802)
Kivonat:
Egyéb nevek: Gáspár Marcsi, Góczán Andrea, Drótos László
Nyelv: magyar
Utolsó módosítás: 2008-10-21
Url: http://www.neumann-haz.hu/tei/bhi/szakirodalom_hu.html http://mek.oszk.hu/05300/05391
Forrás: NDA

--------

Szerző: Takáts Gyula (1911-2008)
Cím: Fakutyán, fényben
In: Szövegközelben : verselemzések századunk magyar lirájából / Pomogáts Béla. -
Fizikai jellemzők:
Kivonat:
Tárgyszó: műelemzések - Takáts Gyula. Fakutyán, fényben, Takáts Gyula. Fakutyán, fényben - műelemzések
Típus: Könyv része
Nyelv: magyar
Azonosító: bibMOK00036628
Helyi azonosító: bibBKO00229880
Eredeti katalógizáló: BMK
Utolsó módosítás: 2011.08.10.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Írók, képek : írók, költők gyermek- és ifjúkora
Kiadás: 2. kiad
Megjelenés: Budapest : Tankönyvkiadó Vállalat, 1974
Fizikai jellemzők: 431 p. : ill. ; 20 cm
Megjegyzés: Bibliogr.: p. 415-426.
Kivonat:
Tartalom: 1. Ady Endre Balázs Mihály-- 2. Arany János Vati Papp Ferenc-- 3. Benedek Elek Balázs Mihály-- 4. Benjámin László Balázs Mihály-- 5. Csanádi Imre Vati Papp Ferenc-- 6. Csokonai Vitéz Mihály Balázs Mihály-- 7. Darvas József Balázs Mihály-- 8. Fodor József Balázs Mihály-- 9. Gárdonyi Géza Hegedűs András-- 10. Illés Béla Fényi András-- 11. Illyés Gyula Vati Papp Ferenc-- 12. Jankovich Ferenc Petró András-- 13. József Attila Vati Papp Ferenc-- 14. Juhász Ferenc Vati Papp Ferenc-- 15. Juhász Gyula Balázs Mihály-- 16. Kassák Lajos Fényi András-- 17. Kosztolányi Dezső Vati Papp Ferenc-- 18. Kölcsey Ferenc Balázs Mihály-- 19. Krúdy Gyula Fényi András-- 20. Mikszáth Kálmán Balázs Mihály-- 21. Móra Ferenc Balázs Mihály-- 22. Móricz Zsigmond Vati Papp Ferenc-- 23. Nagy László Vati Papp Ferenc-- 24. Petőfi Sándor Szoboszlay Béla-- 25. Sánta Ferenc Vati Papp Ferenc-- 26. Simon István Balázs Mihály-- 27. Szabó Lőrinc Vati Papp Ferenc-- 28. Szabó Pál Balázs Mihály-- 29. Tersánszky Józsi Jenő Vati Papp Ferenc-- 30. Tompa Mihály Vati Papp Ferenc-- 31. Tóth Árpád Balázs Mihály-- 32. Tömörkény István Balázs Mihály-- 33. Váci Mihály Petró András-- 34. Várnai Zseni Balázs Mihály-- 35. Veres Péter Petró András-- 36. Vörösmarty Mihály Balázs Mihály-- 37. Weöres Sándor Hegedűs András
Egyéb nevek: Szabó Ödönné szerk.
Tárgyszó: Magyar irodalom, Történet 19-20. sz, Irodalomtörténet, Életrajz, Író, költő, magyar irók - életrajzok, magyar költők - életrajzok
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 963-17-0522-6
Azonosító: MOKKAZ0004226944
Helyi azonosító: bibFSZ00072493
Eredeti katalógizáló: FSZEK
Utolsó módosítás: 2011.08.12.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Halmai Tamás
Cím: Együtt a fénnyel. Takáts Gyula: Hol is a Volt
In: Jelenkor. - 51. (2008) 4. , p. 472-474.
Megjegyzés: Teljes szöveg
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1565133
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Url: http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=1462
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Fényi András (1912-)
Cím: Krúdy Gyula
In: . - (1979) , p. 209-219.
Kivonat:
Tárgyszó: Irodalomtudomány
Típus: Könyv része
Azonosító: human/cikk/86885
Helyi azonosító: (NEKTÁR)000000632444
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Varga István
Cím: "Mintha több oldalról kapnám a fényt..." : a prózaíró Takáts Gyula
Megjelenés: Kaposvár : Berzsenyi Kvk., 2007
Fizikai jellemzők: 216 p. ; 21 cm
Megjegyzés: Bibliogr.
Kivonat:
Tárgyszó: Takáts Gyula, író, 20. század, ezredforduló, Magyarország
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 978-963-8440-22-8
Azonosító: MOKKAI0008421856
Helyi azonosító: 2736328
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2009.06.23.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Varga István
Cím: "Mintha több oldalról kapnám a fényt..." : a prózaíró Takáts Gyula
Megjelenés: Kaposvár : Berzsenyi Kvk., 2008
Fizikai jellemzők: 216 p. ; 21 cm
Kivonat:
Tárgyszó: Takáts Gyula, 20. sz, irodalomtudomány, magyar irodalom, műelemzés, regény
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 978-963-8440-22-8
Azonosító: MOKKAI0008524045
Helyi azonosító: 755402
Eredeti katalógizáló: KSHK
Utolsó módosítás: 2010.02.03.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Germanus Gyula: Kelet fényei felé [ismertetés]
In: Korunk. - 30. (1971) 12. , p. 1936.
Megjegyzés: Teljes szöveg
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/2294917
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Url: http://korunk.org/letoltlapok/zf_Korunk1971december.pdf
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Varga István
Cím: "Mintha több oldalról kapnám a fényt..." : a prózaíró Takáts Gyula
Megjelenés: Kaposvár : Berzsenyi, 2007
Fizikai jellemzők: 217 p. ; 21 cm
Megjegyzés: Bibliogr. a lábjegyzetekben
Kivonat:
Tárgyszó: Takáts Gyula, Magyar irodalom, próza, 20. sz, tanulmányok
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 978-963-8440-22-8
Azonosító: MOKKAW0006037011
Helyi azonosító: 000002736328
Eredeti katalógizáló: SZTE
Utolsó módosítás: 2008.08.14.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Fényi András (1912-)
Cím: Krúdy Gyula : 1878-1933
In: Írók, képek, költők gyermek- és ifjúkora. - (1977) , p. 208-219.
Kivonat:
Típus: Könyv része
Azonosító: human/cikk/86403
Helyi azonosító: (NEKTÁR)000000630954
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Pomogáts Béla (1934-)
Cím: Versek közelről : Értelmezések és magyarázatok
Megjelenés: Budapest : Kozmosz Kv., 1980
Fizikai jellemzők: 293, [3] p. ; 19 cm
Megjegyzés: Megjelenési adat: Bp. : Kozmosz Kv., Bibliogr.: p. 293-[294].
Kivonat:
Tartalom: 1. Kassák Lajos: Óda 1948-- 2. Fodor József: Óh dinnyék illata-- 3. Illyés Gyula: Óceánok-- 4. Zelk Zoltán: Aki bejárta a világot-- 5. Vas István: Óda a tegnapi asszonyokhoz-- 6. Takáts Gyula: Fakutyán, fényben-- 7. Jékely Zoltán: A budai Kapisztrán-toronyhoz-- 8. Weöres Sándor: Canzone-- 9. Benjámin László: Mi van a hold túlsó felén-- 10. Csanádi Imre: Erdei vadak, égi madarak-- 11. Pilinszky János: Harbach 1944-- 12. Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez-- 13. Kormos István: Tél Normandiában-- 14. Váci Mihály: Édes hazám-- 15. Nagy László: Tűz-- 16. Simon István: Almafák-- 17. Juhász Ferenc: Tűzliliom az éjszakában-- 18. Fodor András: Hegyek és tavak-- 19. Garai Gábor: Koránkelők-- 20. Csoóri Sándor: Elengednélek, visszahivnálak-- 21. Tandori Dezső: Egy vers születése-- 22. Bella István: Halotti beszéd-- 23. Veress Miklós: A néhai poétára
Tárgyszó: magyar irodalom - versek - műelemzések, versek - magyar irodalom - műelemzések, műelemzések - versek - magyar irodalom, Magyar irodalom, Verselemzések, Költészet, Kassák Lajos: Óda 1948, Verselemzés, Fodor József: Óh dinnyék illata, Illyés Gyula: Óceánok, Zelk Zoltán: Aki bejárta a világot, Vas István: Óda a tegnapi asszonyokhoz, Takáts Gyula: Fakutyán, fényben, Jékely Zoltán: A budai Kapisztrán-toronyhoz, Weöres Sándor: Canzone, Benjámin László: Mi van a hold túlsó felén, Csanádi Imre: Erdei vadak, égi madarak, Pilinszky János: Harbach 1944, Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez, Kormos István: Tél Normandiában, Váci Mihály: Édes Hazám, Nagy László: Tűz, Simon István: Almafák, Juhász Ferenc: Tűzliliom az éjszakában, Fodor András: Hegyek és tavak, Garai Gábor: Koránkelők, Csoóri Sándor: Elengednélek, visszahívnálak, Tandori Dezső: Egy vers születése, Bella István: Halotti beszéd, Veress Miklós: A néhai poétára
Típus: Könyv
Nyelv: ismeretlen
ISBN: 963-211-278-0
Azonosító: MOKKAZ0004200377
Helyi azonosító: bibFSZ00045902
Eredeti katalógizáló: FSZEK
Utolsó módosítás: 2012.02.03.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Soós Árpád
Cím: Szekfű Gyula és a magyar állam eredetének kérdése a kettős millennium fényében
In: Havi Magyar fórum. - 9. (2001) 9. , p. 42-52.
Kivonat:
Tárgyszó: Szekfű, államalapítás-felfogás, Történelemtudomány
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: human/cikk/191279
Helyi azonosító: human/iker/26532
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Korcsog Balázs
Cím: A vándor és a bujdosók - Gulyás Gyula: Fény hull arcodra (2001)
In: Filmvilág. - 45. (2002) 12. , p. 51-52.
Megjegyzés: Teljes szöveg
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1557711
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Url: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2777
Forrás: MATARKA

--------

Cím: Rudnyánszky Gyula: Fényben, árnyban. Költemények, 1876-1886. Buda-Pest, 1886
In: Budapesti szemle (1873-1944). - 14. (1886) 47. , p. 155-159.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1697569
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Tóth Lajos
Cím: Benka Gyula és Krecsmarik Endre nevelők portréja az első magyar proletárdiktatúra fényében
Megjelenés: Szarvas : s.n., 1963
Fizikai jellemzők: p. 229-245., 2 t. ; 24 cm
Kivonat:
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0000556608
Helyi azonosító: 1315404
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2006.01.17.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Ars nova
Megjelenés: Bartók Rádió, 2008
Megjegyzés: Peteris Vasks (1946-): Távoli fény - hegedűverseny (1998) (Gidon Kremer, Kremerata Baltica), A mikrofonnál: Varga János, Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2008-10-10
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=684010
Forrás: NDA

--------

Szerző: Mózes Gyula
Cím: Makro- és mikrokristályos paraffinok reológiai tulajdonságai
In: Magyar kémikusok lapja. - 22. (1967) 9. , p. 480-487.
Kivonat:
Egyéb nevek: Zsida László, Fényi Gyuláné
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/2165527
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Kaposi Endre
Cím: KÉP/p/ÉLET/t/MOTÍVUM. Gondolatok Sipeki Gyula dorogi fény/kép kiállításáról
In: Művészeti műhely. - ([19]92) , p. 55-60.
Kivonat:
Tárgyszó: Sipeki, magyar fotóművészek, fényképezés, fotóművészet, Művészet
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: human/cikk/282317
Helyi azonosító: human/iker/145075
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: HUMANUS

--------

Szerző: Dankó Imre
Cím: Pintér Gyula (szerk.): Messzire szórva a fényt... Visszatekintés a kunszentmiklósi református templom toronygombjában talált dokumentumok tükrében
In: Egyháztörténeti szemle. - 8. (2007) 2. , p. 221-229.
Megjegyzés: Teljes szöveg
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1485648
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Url: http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/danko-pintergyula.htm
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Romsics Ignác
Cím: Két forradalom fényei. Adalékok a gyulai munkásmozgalom történetéhez, 1918-1919. Szerk. Szabó Ferenc. Gyula, 1979
In: Századok. - 114. (1980) 5. , p. 869-870.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/1635766
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Mózes Gyula
Cím: Polimer kenőolajadalékok : összefoglaló jelentés
Megjelenés: Veszprém : Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet, 1960
Fizikai jellemzők: 91 p. : ill. ; 29 cm
Sorozat: Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet kiadvány ; 205.
Kivonat:
Egyéb nevek: Fényi Gyuláné (cédulakatalógus alapján)
Tárgyszó: Kenőolajadalék, polimer
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0000573986
Helyi azonosító: 1332788
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2006.01.17.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: A rendszerváltás programja : [közread. a Szabad Demokraták Szövetsége]
Megjelenés: Budapest : SZDSZ, 1989
Fizikai jellemzők: 159 p. ; 20 cm
Kivonat:
Egyéb nevek: Andor Mihály (Szerző), Bauer Tamás (Szerző), Bessenyei István (Szerző), Bruszt László (Szerző), Eörsi János (Szerző), Fazekas Károly (Szerző), Fényi Tibor (Szerző), Gaál Gyula (Szerző), Göncz Árpád (1922-) (Szerző), Greskovics Béla (Szerző), Hack Péter (Szerző), Halász Gábor (Szerző), Hann Endre (Szerző), Havas Gábor (Szerző), Iványi Gábor (Szerző), Juhász Pál (1944-) (Szerző), Kardos András (Szerző), Kertesi Gábor (1951-) (Szerző), Kovács András (Szerző), Köllő János (Szerző), Kőszeg Ferenc (Szerző), Laki Mihály (Szerző), Liskó Ilona (Szerző), Litván György (1929-2006) (Szerző), Lukács Péter (Szerző), Magyar Bálint (Szerző), Major Iván (Szerző), Mérey Zsolt (Szerző), Mészáros István (Szerző), Németh Sándor (Szerző), Pap Mária (Szerző), Pető Iván (Szerző), Révész Sándor (Szerző), Sáska Géza (Szerző), Solt Ottilia (Szerző), Soós Károly Attila (Szerző), Szabó Miklós (Szerző), Szalai Júlia (Szerző), Tamás Gáspár Miklós (Szerző), Tardos Márton (1928-2006) (Szerző), Tölgyessy Péter (Szerző), Vargha János (Szerző), Várhegyi Éva (Szerző), Várhegyi György (Szerző), Zemplényi Ferenc (Szerző)
Tárgyszó: Magyarország, Pártok
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAI0008058527
Helyi azonosító: BCEKK232420
Eredeti katalógizáló: BCE
Utolsó módosítás: 2009.12.10.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Ars nova
Megjelenés: Bartók Rádió, 2008
Megjegyzés: - a XX-XXI. század zenéjéből 1. Madarász Iván (1949-): Sebességek két fuvolára (1984), (Csetényi Gyula, Matuz István), 2. Durkó Zsolt (1934-1997): Hang és fény (Son et lumiere, 1980) (Körmendi Klára - zongora), 3. Pintér Gyula (1954-): Black stones (Fekete kövek) - elektroakusztikus kompozíció (1995), A mikrofonnál: Varga János, Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2008-11-15
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=707682
Forrás: NDA

--------

Szerző: Káldi, Ildikó
Cím: Fotostressz okozta retina degeneráció és az azt befolyásoló antioxidatív, hormonális és környezeti tényezők állatkísérletekben = Photostress Induced Retinal Degeneration. Antioxidant, Hormonal and Environmental Factors in Animal Experiments
Megjelenés: 2007
Kivonat: Angol nyelvű cikkeket tartalmaz, A NOSZ gátló L-NAME statisztikailag szignifikáns morfológiai védelmet nyújtott vad tipusú albínó patkányokban fotostressz okozta fotoreceptor pusztulás ellen. A funkcionális védelem is jelentős volt, de statisztikailag nem szignifikáns. Az L-NAME nem protektív rodopszin mutáció okozta retina degenerációban P23H és S334ter transzgén albínó patkányokban. Progeszteron adagolása nem nyújt védelmet az erős fény hatására kialakult fotoreceptor apoptózissal szemben hím albínó patkányokban. Az erős, ciklikus megvilágításban nevelt albínó egerek védelmet élveznek fénystressz indukálta retinaelfajulással szemben., Doktori PhD értekezés ; Debrecen, Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet, Szemészeti Osztály; Oklahoma City(USA), Dean A. Mcgee Eye Institue, 2005, PhD
Egyéb nevek: Berta, András, Anderson, Robert E, Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet (Debrecen), Dean A. Mcgee Eye Institue (Oklahoma City)
Tárgyszó: Klinikai orvostudományok, Orvostudományok
Nyelv: magyar
Utolsó módosítás: 2009.07.16.
Forrás: DEA

--------

Szerző: litera.hu
Cím: Megnyílt az ég
Megjelenés: 2007
Megjegyzés: Föllépek s szétnézek végre magam is, a tekintetem úgy issza a látványt, lassan, szürcsölve, mint Verlaine az abszintot. [...] A Corvintető kiemel a városból, de csak a peremig. Budapestiek maradunk ebben a boldogan lebegő betonbárkában, de karneváli feledéssel, melyről a narancsságra színek és fények mellett egyenesen az ég gondoskodik.- Zeke Gyula írása Kardos Zsuzsa fotóival a Corvintetőről.
Kivonat:
Egyéb nevek: Kávézók kalauza
Nyelv: magyar
Utolsó módosítás: 2007-06-07
Url: http://www.litera.hu/object.4bdb3e13-94cc-4f4f-8f8c-dc45d03b6d63.ivy
Forrás: NDA

--------

Cím: Muzsikáló reggel
Megjelenés: Bartók Rádió, 2007
Megjegyzés: Muzsikáló reggel Harmóniában a Magyar Telekommal Műsorvezető: Tarján Tamás Szerkesztő:Bánkövi Gyula Bemondó: Szilágyi Zoltán A zenei kínálatból: Lemezújdonságok, -ritkaságok - Jordi Savall vezényel - Zeneművek zongorára Esz-dúrban - Barokk muzsika - Asszonyi fény - Téli képek . közben:
Kivonat:
Egyéb nevek: Tarján Tamás, Bánkövi Gyula, Szilágyi Zoltán
Utolsó módosítás: 2009-12-19
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=441296
Forrás: NDA

--------

Cím: A magyarországi óvónőképző intézetek neveléstudományi közleményei
Megjelenés: Szarvas : Óvónőképző Intézet, 1963
Fizikai jellemzők: ill. ; 23 cm
Kivonat:
Tartalom: 1. Benka Gyula és Krecsmarik Endre nevelők portréja az első magyar poroletárdiktatúra fényében Tóth Lajos-- 2. Adatok a Békés megyei óvodák kialakulásának történetéhez Tóth Lajos-- 3. Húsz év a szarvasi nevelőképzés történetéből Tóth Lajos-- 4. A pedagógiai rajz oktatásának problémái a Szarvasi Óvónőképzőben Bessenyei Antal-- 5. A pedagógiai rajz oktatásának problémája a Szarvasi Óvónőképzőben Bessenyei Antal
Egyéb nevek: Hanzó Lajos szerk., Tóth Lajos szerk., Dudás Benjamin szerk., Elek László szerk., Kelényi Ferenc szerk., Krajnyák Nándor szerk.
Tárgyszó: óvónőképzés - Magyarország - évkönyvek, óvodai nevelés
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0001026267
Helyi azonosító: bibBKO00106245
Eredeti katalógizáló: BMK
Utolsó módosítás: 2005.12.15.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Az Október fényei c. kiállítás képei; Ady Endre nagyváradi lakhelyeit ábrázoló felvételek; 1818-1819.lapon Moldován Domokos Illyés Gyuláról és feleségéről készült fényképei
In: Kortárs. - 21. (1977) 11.
Kivonat:
Típus: Cikk
Nyelv: magyar
Azonosító: ehm/matarka/2267713
Eredeti katalógizáló: MATARKA
Utolsó módosítás: 2011.10.11.
Forrás: MATARKA

--------

Szerző: Szerbhorváth György
Cím: Ex Sympó, ex disznó
Megjelenés: 2004
Megjegyzés: A színházban jómagam megnyitottam a helyi Dr. Fény Elek Audio-vizuális Hobbi-klub kiállítását, a magam részéről itt véget is ért az, amit józanságnak hiszünk, de különben sem az már rég. Majd Zeke Gyula olvasott fel literás naplójegyzeteiből, miután kiderült, Bozsik felelős szerkesztő direkt Magyarhonban hagyta a fölolvasandót. Utána az a két ember, aki felolvasott - khmm -, a táncparkett ördögeként forgatta meg a helyi jányokat (rémlik), Dj Virág szolgálta a talpalávalót és a pelinkovácot.; A színházban jómagam megnyitottam a helyi Dr. Fény Elek Audio-vizuális Hobbi-klub kiállítását, a magam részéről itt véget is ért az, amit józanságnak hiszünk, de különben sem az már rég. Majd Zeke Gyula olvasott fel literás naplójegyzeteiből, miután kiderült, Bozsik felelős szerkesztő direkt Magyarhonban hagyta a fölolvasandót. Utána az a két ember, aki felolvasott - khmm -, a táncparkett ördögeként forgatta meg a helyi jányokat (rémlik), Dj Virág szolgálta a talpalávalót és a pelinkovácot.Szerbhorváth György helyszíni szemléje
Kivonat:
Egyéb nevek: litera.hu
Nyelv: magyar
Utolsó módosítás: 2004-10-25
Url: http://www.litera.hu/object.6dd6355f-8716-4a28-9118-ad95c936d6f2.ivy
Forrás: NDA

--------

Cím: Belföldi hírek
Megjelenés: Duna Televízió, 2008
Megjegyzés: - 2008 július elejétől klór helyett ultraviola fénnyel fertőtlenítik az Észak-dunántúli Vízmű tatabányai regionális szennyvíztisztítójából kikerülő vizet, a technológia alkalmazásával klórmentes víz kerül az Által-éren keresztül a Tatai (Öreg)-tóba - Közadakozásból kíván egy Steinway-zongorát vásárolni Gyula városa, hogy 2010-ben méltó módon ünnepelhesse meg Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját. A gyűjtési program keretében működő zongorákból álló térplasztikát avattak Erkel szülővárosában - II. Szegedi Boszorkány Fesztivál
Kivonat:
Egyéb nevek: Szegedi Erika, Pocsay Gábor, Szabó Pál
Utolsó módosítás: 2008-12-11
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=639390
Forrás: NDA

--------

Cím: Ars nova
Megjelenés: Bartók Rádió, 2009
Megjegyzés: - a XX-XXI. század zenéjéből 1. Sári József (1935-): Három Hommage (1996.), a) Köszöntő (Szőllősy Andrásnak), b) Varázs (D. Kovács Gézának), c) Esti fények (Horn Andrásnak) (Gyöngyössi Zoltán - fuvola, piccolo, Horn András - klarinét, Lukácsházi István - nagybőgő), 2. Kurtág György (1926-): Sztélé Op. 33. (1994.) (Berlini Filharmonikus Zenekar, vez. Claudio Abbado), A mikrofonnál: Varga János, Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-05-22
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=807436
Forrás: NDA

--------

Cím: Ars nova
Megjelenés: Bartók Rádió, 2009
Megjegyzés: - a XX-XXI. század zenéjéből 1. Peteris Vasks (1946-): Distant light (Távoli fény) - hegedűverseny (1996-97) (ea. és a St.Martin-in-the-Fields Kamarazenekart vezényli: Anthony Marwood, 2004.), 2. Arvo Prt (1935-): Litánia (1994) (David James, Rogers Covey-Crump, John Potter, Gordon Jones - ének, Észt Filharmónia Kamarakórusa, Tallani Kamarazenekar, vez. Tónu Kaljuste), A mikrofonnál: Varga János Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-06-25
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=824968
Forrás: NDA

--------

Cím: Ars nova
Megjelenés: Bartók Rádió, 2009
Megjegyzés: - a XX-XXI. század zenéjéből 1. Andreas Dohmen (1962-): Kuhlmann-kommentár (2002) (Stuttgarti Vokálszólisták, Ensemble Moderne), 2. Peteris Vasks (1946-): Distant Light (Távoli fény) - Hegedűverseny (1996, Gidon Kremer, Kremerata Baltica), 3. Szőllősy András (1921-2007): Miserere (1984) (King's Singers Énekegyüttes), A mikrofonnál: Varga János Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-12-19
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=916472
Forrás: NDA

--------

Cím: Legendák 14.: A hetvenes évek kislemez-slágerei No.2
Megjelenés: Budapest : Hungaroton, 1999
Fizikai jellemzők: 1 magnókazetta + melléklet
Kivonat:
Tartalom: 1. Csöngess be, jóbarát Novai Gábor - S. Nagy István + 2. Lélegző, furcsa hajnalon Viktor Máté - Huszár Erika + 3. Lepihenni melletted Latzin Norbert - Demjén Ferenc + 4. Egy viharos éjszakán Szigeti Ferenc - Soltész Rezső + 5. Citromízű banán Frenreisz Károly - Sztevanovity Dusán + 6. Lenn a folyónál Sipos Péter - Tardos Péter + 7. Fényes kövek Bokor Tibor - Gulyás Péter Pál + 8. Vándorlás a hosszú úton Papp Imre - Huszár Erika + 9. Kereszteslovag Papp Gyula - Török Ádám + 10. A kőfalak leomlanak Balázs Ferenc - Brunner Győző - Horváth Attila + 11. Mi ez az érzés Németh Alajos - Németh Gábor - Papp Gyula - Szűcs Antal Gábor - Vikidál Gyula + 12. A fények, a hangok, az árnyak Szigeti Ferenc + 13. Csak egy kékszínű virág Tardos Péter - Huszár Erika + 14. Vándorének Pásztor László - Hatvani Emese + 15. Nyújtsd hát a kezed Demjén Ferenc + 16. Igen, szép volt Molnár Ákos - Baronits Zsolt
Előadó: Generál (1) ; Non Stop (2) ; Bergendy együttes (3) ; Corvina (4) ; Metro (5) ; Juventus (6) ; Color (7) ; Gemini (8) ; Mini (9) ; Taurus (10) ; Dinamit (11) ; Karthago (12) ; Tolcsvayék és a Trió (13) ; Neoton (14) ; V'Moto-Rock (15) ; Syrius (16)
Egyéb nevek: Generál , Non Stop , Bergendy , Corvina , Metro (könnyűzenei együttes), Color , Gemini , Mini (könnyűzenei együttes), Taurus (könnyűzenei együttes), Dinamit , Karthago , Tolcsvayék és a Trió , Neoton Família , V'Moto-Rock , Syrius , Juventus (könnyűzenei együttes)
Típus: Zene
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAZ0003600994
Helyi azonosító: bibKLT00262669
Eredeti katalógizáló: DEENK
Utolsó módosítás: 2004.09.09.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Arany karácsonyi album: 1947-1948 : [dalok zongorakísérettel]
Megjelenés: Budapest : Bárd - Nádor - Rózsavölgyi, 1948
Fizikai jellemzők: 32 p. ; 33 cm
Kivonat:
Tartalom: 1. Még néhány perc és éjfélt üt az óra Horváth Jenő + 2. Tiko - Tiko : Egy kis kaukk kalandjai : Ahol a banán nő Zequinha Abreu + 3. Téged látlak én Hegedűs Tamás + 4. Fogadj el engem Szabó Kálmán + 5. Egy koldus az utcán Bánk G. Tommy + 6. Valami történt akkor este Malcsiner Béla + 7. Te nem hazudsz, mert jó vagy Ben Raleigh és Bernie Wayne + 8. Háromlábú csizmadia szék Balázs Gyula + 9. Este, ha lefekszik Sallay Misi + 10. Csillagok fényében Polgár Tibor + 11. Ez minden idők Zerinváry Andor + 12. Kis Katóka Breitner János + 13. Keresem én a boldogságom Horváth Jenő + 14. Poljuska Knipper - Guszjev + 15. Mikor egy álom visszatér Vértes Henrik + 16. Van nekem egy kiskutyám Szterényi Dénes
Tárgyszó: vokális zene, illusztrált címlap
Típus: Kotta
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAI0009396094
Helyi azonosító: bibDEK00817911
Eredeti katalógizáló: DEENK
Utolsó módosítás: 2011.05.21.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Múzeumi levelek
Kiadás: 78/31-32 sz.
Megjelenés: Szolnok : Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1978
Fizikai jellemzők: 114 p. : ill. ; 20 cm
Kivonat:
Tartalom: 1. A neolitikum ujabb kutatási eredményei Szolnok megyében Raczky Pál-- 2. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye cimere Kaposvári Gyula-- 3. Az anyakönyv, mint történeti forrás Szabó István-- 4. Helytörténeti feljegyzések a mult századi Tiszasasról Benkó József-- 5. A törökszentmiklósi piacok és az 1890. évi vásár Nagy Kálmán-- 6. Egy szolnoki munkáscsalád történetéből Gárdon Ágnes-- 7. Egy vezsenyi parasztcsalád történetéből BereczKi Ibolya-- 8. Általános földrendezések Hagymásy Sándor-- 9. Tomajmonostora nevének eredete Nagy Angéla-- 10. A táltos alakja a jánoshidi néphitben Barna Gábor-- 11. A természetes fény és világítás szerepe Vezsenyen Kerényi Gábor-- 12. Lépes madarászás Szolnok környékén Szabó László-- 13. Hogyan készül a füredi karikás? Gulyás Éva-- 14. A jászkiséri Csete Balázs szakkör öt éve Győri János
Egyéb nevek: Szabó László dr. prof. (1939-) (elnök, néprajzkutató egyetemi tanár, a Jászkunság főszerkesztője) szerk.
Tárgyszó: Helytörténet, Néprajz, Tanulmányok, Múzeumi munka, Szolnok megye
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0001402747
Helyi azonosító: bibVFK00202115
Eredeti katalógizáló: VFMK
Utolsó módosítás: 2006.01.13.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Pomogáts Béla (1934-)
Cím: Versek közelről : Értelmezések és magyarázatok
Megjelenés: Budapest : Kozmosz Kv., 1980
Fizikai jellemzők: 293 l. ; 19 cm
Megjegyzés: 9000
Kivonat:
Tartalom: 1. Kassák Lajos: Óda 1948-- 2. Fodor József: Óh dinnyék illata-- 3. Illyés Gyula: Óceánok-- 4. Zelk Zoltán: Aki bejárta a világot-- 5. Vas István: Óda a tegnapi asszonyokhoz-- 6. Takáts Gyula: Fakutyán, fényben-- 7. Jékely Zoltán: A budai Kapisztrán-toronyhoz-- 8. Weöres Sándor: Canzone-- 9. Benjámin László: Mi van a hold tulsó felén-- 10. Csanádi Imre: Erdei vadak, égi madarak-- 11. Pilinszky János: Harbach 1944-- 12. Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez-- 13. Kormos István: Tél Normandiában-- 14. Váci Mihály: Édes hazám-- 15. Nagy László: Tűz-- 16. Simon István: Almafák-- 17. Juhász Ferenc: Tűzliliom az éjszakában-- 18. Fodor András: Hegyek és tavak-- 19. Garai Gábor: Koránkelők-- 20. Csoóri Sándor: Elengednélek, visszahívnálak-- 21. Tandori Dezső: Egy vers születése-- 22. Bella István: Halotti beszéd-- 23. Veress Miklós: A néhai poétára
Tárgyszó: Hungarian poetry, 20th century, History and criticism, Magyar irodalom, költészet, 20.sz, szövegmagyarázat, magyar, irodalmi
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 963-211-378-0
Azonosító: MOKKAZ0006269296
Helyi azonosító: 641641
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.08.16.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Nagy Pál (1921-1986)
Cím: Frakk, fő a kényelem
Megjelenés: Budapest : MTV Zrt : Mokép Zrt, 2005
Fizikai jellemzők: 1 DVD (78 min : szín., hg ; 12 cm
Sorozat: MTV mesetár
Megjegyzés: Színes, magyar, papírkivágásos animációs film, Hang: magyar, Felirat: nincs, Epizódok: Éji zene ; A betegápoló ; Egerészni jó ; Fő a kényelem ; Árulás ; Élőkép ; Diadal ; Éjszaka fényei ; Szerénke művelődik ; Egy kis kényeztetés ; Elégtétel ; Pancsi-pancsi ; Bizsu, Az epizódok a Frakk, a macskák réme sorozat tagjai, A kiadvány az MTV Rt. archívumának felvételeiból készült, Extrák: Közvetlen jelenetválasztás ; Már megjelent DVD-n! (Mazsola és Tádé ; Kukori és Kotkoda ; Futrinka utca ; Dörmögőék kalandjai ; Frakk, a macskák réme, Az egyes epizódok további rendezői: Harsányi István, Macskássy Gyula, Cseh András, Leírás a borítóról
Kivonat:
Egyéb nevek: Macskássy Gyula (1912-1971) (rend), Harsányi István (rendező) (rend), Cseh András (1927) (rend), Bálint Ágnes (1922) (írta), Pethő Zsolt (zene), Szabó Gyula (1930) (közrem), Suka Sándor (1921-1988) (közrem), Pártos Erzsi (1907) (közrem), Schubert Éva (1931) (közrem), Várady Hédi (1929-1987) (közrem)
Tárgyszó: animációs film gyermekeknek, gyermekfilm, DVD dokumentum
Típus: Film, kivetíthető kép
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAI0008480272
Helyi azonosító: KKMK1708842
Eredeti katalógizáló: KKMK
Utolsó módosítás: 2009.07.08.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Rádiószínház - Éjszakai állatkert
Megjelenés: Kossuth Rádió, 2009
Megjegyzés: (16) - Válogatás az antológiából - 3. rész Az antológia szerkesztője: Forgács Zsuzsa Brúria A szerzők és közreműködők az elhangzás sorrendjében: András Hanna: Alekszej - Varga Klári, Bárdos Deák Ági: Egy férfi - Margittai Ági, Drozdik Orsolya: A piros melltartó - Básti Juli és Végvári Tamás, Forgács Zsuzsa Brúria: Kipeckelt nő a hajnali fényben - Lázár Kati, Kupcsik Lidi: Alszunk - Fullajtár Andrea A hangfelvételt Tánczos Tamás készítette. Zenéjét szerkesztette: Kakó Gyula Dramaturg: Solténszky Tibor Rádióra alkalmazta és rendezte: Hegyi Árpád Jutocsa. Bemutató!
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-01-10
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=736344
Forrás: NDA

--------

Cím: Ars acustica
Megjelenés: Bartók Rádió, 2009
Megjegyzés: 1. Jeney Zoltán (1943-): Halotti szertartás - részlet , IV. Absolutio, V. Depositio corporis, VI. Consolatio (Kolonits Klára, Károlyi Katalin, Timothy Betch, Rezsnyák Róbert, Fried Péter - ének, Amadinda Ütőegyüttes, Nemzeti Énekkar és Zenekar, vez. Kocsis Zoltán, a 2005. október 22-i hangverseny részlete), 2. A Lotus Vonósnégyes játszik, tagjai: Sachiko Kobayashi, Maki Mogitate - hegedű, Tomoko Yamasaki - mélyhegedű, Chihiro Saito - gordonka, a) Akio Yashiro (1929-1976): Vonósnégyes (1953), b) Akira Nishimura (1953-): Fények lüktetése (1992), A mikrofonnál Varga János valamint a szerkesztő, Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-09-29
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=873974
Forrás: NDA

--------

Cím: Kézjegy 3. : Tolna megyei alkotók antológiája
Megjelenés: Tolna : "Kézjegy" Tolnai Tollforgatók Klubja, 1997
Fizikai jellemzők: 126 p. : ill. ; 21 cm
Megjegyzés: Közreadja a "Kézjegy" Tolnai Tollforgatók Klubja
Kivonat:
Tartalom: Tejes-Duna és előszó Parti Nagy Lajos. - 1., Acsádi Rozália ; Őrizd meg ; Virág voltam, madár lettem ; Júliusi eső Acsádi Rozália. - 2., Bayer Béla ; A Tejúton innen ; Kökényszirom ; Tétován Bayer Béla. - 3., B. Horváth István ; Hasonlatok ; A 43. év elégiája. - 4., Bognár Papp Irén ; Amerikából jöttem Bognár Papp Irén. - 5., Boros János Tamás ; Ballada ; Téli emlék ; Pohár bor mellett ; Piros ; Múló kapkodás Boros János Tamás. - 6., Burlász Magdolna ; Idegenben ; Rendelőben Burlász Magdolna. - 7., Chochol Erzsébet ; Vélemény ; Piszkos nyár ; Már megint ... ; Egyszerűen Chcochol Erzsébet. - 8., Darvas Ferenc ; Éji fény és árny ; Éji dal ; Ringón ; Sugárban Darvas Ferenc. - 9., Decsi Kiss János ; És áldozócsütörtök ; Vértelen estéjét ; A megtartó keresztre ; Szárnyas reményed ; Ima zsoltárra Decsi Kiss János. - 10., Decsi-Kiss Dorka ; Gondolat-kompozíciók Decsi-Kiss Dorka. - 11., Drescher J. Attila ; Kutasi Anna ; M. elment Drescher J. Attila. - 12., Forrai Ágnes ; Anyaság ; Felelősen ; Anyám ; Hordod kereszted ; Féltelek ; Sziklába is ... Forrai Ágnes. - 13., Gallai Zsuzsanna ; Értelmetlenség ; Sehol Gallai Zsuzsanna. - 14., Gyöngyösi Ferenc ; Angolnaháború ; Velem időz ; Feketén, mámorosan ; Mai Rimbaud ; Inkább a nyár ; Keserédes búcsúzó Gyöngyösi Ferenc. - 15., Hazafi József ; A fruska meg az öreg Hazafi József. - 16., Koncz Éva ; Pech ; Találkozás Koncz Éva. - 17., Kosztolányi Péter ; Könny ; Mea culpa ; Béke ; Átok Kosztolányi Péter. - 18., Kuti Horváth György ; Ha el is hagysz ; Elment a kedves ; Már nem fájsz ; Köszönöm ; Fölzúgtak a gyászharangok Kuti Horváth György. - 19., Lipinka Tamás ; A sajtótájékoztató Lipinka Tamás. - 20., László-Kovács Gyula ; Álomkeresők ; Ember László-Kovács Gyula. - 21., L. Németh Erzsébet ; Pákolitz István emlékére ; A Hargita tövében ; Átlépjük a Halált ; Mert tégla vagy ; Ketőzés L. Németh Erzsébet. - 22., Miszlai Gyula ; Ősz ; Ildikének ; Őszi szonett Miszlai Gyula. - 23., Oláh Zoltán ; Örök táj ; Kálvária-ének ; Egy hajnalért ; Látogatás után Oláh Zoltán. - 24., Pataki Tímea ; Amikor ... ; Árnyékajtó ; Május Pataki Tímea. - 25., Sas Erzsébet ; Pipacsok Sas Erzsébet. - 26., Steinbach Zsolt ; Hétköznapi szomorúság Steinbach Zsolt. - 27., Szabó Gabriella ; Boldogság ; Keserűség ; Fekete vagy fehér Szabó Gabriella. - 28., Szarka József ; A régi házra ; Illyés Gyula ; Prizma ; Lombtalan vízen ; Örök este ; Homokóra Szarka József. - 29., Tencz Henrik ; Mozaikok ; Csillagsátorban Tencz Henrik. - 30., Wessely Gábor ; Gazdaságpolitikai versek : Visszazuhanás ; Nem játszhatsz ; Verseny ; Félsz Wessely Gábor
Egyéb nevek: László-Kovács Gyula, Koffán Károly (ifj.), "Kézjegy" Tolnai Tollforgatók Klubja
Tárgyszó: Magyar irodalom, antológia, Irodalmi élet, Tolna megye
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISSN: 1416-1907 (fűzött) : 180,-Ft
Azonosító: MOKKAS0002178173
Helyi azonosító: bibSOK00025691
Eredeti katalógizáló: SK
Utolsó módosítás: 2006.06.17.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Természettudományi és tudománytörténeti dokumentumok
Megjegyzés: javított változat; Tartalom ◊ Bevezetés ◊ Eötvös Loránd munkái és méltatása ◊ Válogatás Eötvös Loránd tudományos és tudománypolitikai munkáiból, Eötvös ◊ Loránd és Eötvös József levelezése, versek, kinevezési dokumentumok, Eötvös ◊ Loránd méltatása, bibliográfiák ◊ Nagy magyar tudósok ◊ Szily Kálmán: Magyar természettudósok száz évvel ezelőtt ◊ Részletek a "Báró Eötvös Loránd Emlékkönyv"-ből ◊ Berzeviczy Albert ig. és T. T. elnök úr megnyitó beszéde: A két Eötvös ◊ Kozma Andor: Eötvös Loránd ◊ Fröhlich Izidor: Báró Eötvös Loránd emlékezete ◊ Pekár Dezső: Báró Eötvös Loránd alkotásainak jelentősége a tudományban ◊ és a gyakorlati életben. ◊ M. Zemplén Jolán-Egyed László: Eötvös Loránd ◊ Bod László, Ephraim Fischbach, Marx György, Nárayné Ziegler Mária: Az Eötvös-kísérlet ◊ száz éve ◊ Radnai Gyula: Eötvös akadémiai elnöki megnyilatkozásai ◊ Zallár Andor - Szabó Tibor: Bay Zoltán és Szent-Györgyi Albert barátsága ◊ Radnai Gyula: Az iskola erővonalai (Első rész) ◊ Radnai Gyula: Az iskola erővonalai (Második rész) ◊ Kiss Elemér: A "Bolyai-ládák" legújabb titkai ◊ Gábos Zoltán: "A természet a matematika nyelvén szól hozzánk" ◊ - Százötven éve született Farkas Gyula ◊ Bíró Gábor: Farkas Gyula, a tanár - Százötven éve született Farkas Gyula ◊ Radnai Gyula: Az akadémikus Jedlik Ányos ◊ Vargha Domokosné: Nagy Károly reformkori tudós életművéről ◊ Holl András: Nagy Károly, Charles Babbage és a számoló masinák ◊ Staar Gyula: "Iszonyú rendet vágtam" - Beszélgetés Simonyi Károllyal ◊ Staar Gyula: Fénnyel szőtt halhatatlanság - Beszélgetés Bay Zoltánnal ◊ Marx György: A marslakók legendája ◊ Tallózó a Természettudományi Közlöny ◊ (Természet világa) 128 évfolyamából ◊ Staar Gyula válogatása ◊ Természettudományi Közlöny ◊ Szily Kálmán: Magyarország és a természettudományok (1878) ◊ Szily Kálmán: Magyar természettudósok száz évvel ezelőtt (1888) ◊ Eötvös Loránd: Akadémia elnöki megnyitó beszéd (1889) ◊ Eötvös Loránd: Akadémia elnöki megnyitó beszéd (1891) ◊ Eötvös Loránd: A fizika tanításáról az egyetemen (1892) ◊ Farkas Gyula: A Galilei-ünnep Páduában (1893) ◊ Eötvös Loránd: A tudományos akadémiák létjoga (1899) ◊ Eötvös Loránd: A Föld alakjának kérdése (1901) ◊ Természet Világa ◊ Vekerdi László: A Bolyai-kutatás változásai (1981) ◊ Szénássy Barna: Adalékok a Bolyai-díj történetéhez (1993) ◊ Barna Szénássy: Contributions to the History of the Bolyai-Prize (1995) ◊ Zallár Andor - Szabó Tibor: Bay Zoltán és Szent-Györgyi Albert barátsága ◊ (1993) ◊ Radnai Gyula: Az iskola erővonalai (Első rész) (1993) ◊ Radnai Gyula: Az iskola erővonalai (Második rész) (1994) ◊ Kiss Elemér: A "Bolyai-ládák" legújabb titkai (1994) ◊ Kiss Elemér: Foglalkozott-e számelmélettel Bolyai János? (1996) ◊ Kiss Elemér: Kérdések Bolyai János kutatásairól (1996) ◊ Gábos Zoltán: "A természet a matematika nyelvén szól hozzánk" ◊ - Százötven éve született Farkas Gyula (1997) ◊ Bíró Gábor: Farkas Gyula, a tanár - Százötven éve született Farkas Gyula ◊ (1997) ◊ Fejezetek a magyar csillagászat történetéből ◊ Dr. Mojzes Imre: A Kalocsai Haynald Obszervatórium története ◊ A csillagász Hell Miksa írásaiból - Összeállította: Csaba György Gábor ◊ Vargha Domokosné: Nagy Károly reformkori tudós életművéről ◊ Holl András: Nagy Károly, Charles Babbage és a számoló masinák ◊ Hungarian scientists ◊ Angol nyelvű tanulmányok nagy magyar tudósokról ◊ L. Bod, E. Fischbach, G. Marx, M. Nárayné Ziegler: One Hundred Years of ◊ the Eötvös Experiment ◊ P. Király: Eötvös and STEP ◊ G. Marx: The Martians' vision of the future ◊ M. Kürti: Some Szilard reminescences ◊ G. Marx: Szilárd's roots and his interdisciplinarity ◊ G. Marx: Conflicts and creativity - the Hungarian lesson
Kivonat:
Egyéb nevek: Borbás Józsefné, Király Péterné, Kőrösi Magdolna, Szalay Istvánné, Vámos Judit, Zimányi Magdolna, Góczán Andrea, Drótos László
Nyelv: magyar
Utolsó módosítás: 2007-11-09
Url: http://www.kfki.hu/~tudtor/ http://mek.oszk.hu/03200/03286
Forrás: NDA

--------

Cím: Körkép, 1993 : huszonhét mai magyar író kisprózája
Kiadás: [19]93
Megjelenés: Bp. : Magvető Könyvkiadó, 1993
Fizikai jellemzők: 307 p. ; 19 cm
Megjegyzés: ISSN 0434-4242
Kivonat:
Tartalom: 1. A Tirrén-tenger fényei Bodor Ádám-- 2. Ez ő Csaplár Vilmos-- 3. Halanya, avagy a szavak Csiki László-- 4. A Kékszalag történet Darvasi László-- 5. Örök tűz Fejes Endre-- 6. Madártávlat Fekete Gyula-- 7. A francia vőlegény Ferdinandy György-- 8. Égő szemű tevék Gion Nándor-- 9. Borravalóharc Határ Győző-- 10. A macska Kapecz Zsuzsa-- 11. Szindbád ismét elindul Kálnay Adél-- 12. E vad helyen megállni Kukorelly Endre-- 13. Kórház-éjszaka Mándy Iván-- 14. Vendégségek együttállása Márton László-- 15. Ül egyedül a pusztában és kinéz Mészöly Miklós-- 16. Hüvely Matyi csodálatosan posztmodern élete Mózes Attila-- 17. A hullámzó Balaton Parti Nagy Lajos-- 18. Szikár ember lelke Rott József-- 19. Az utolsó vacsora Sigmond István-- 20. Macskáink surranása Simonffy András-- 21. Vasnéni Szántó Piroska-- 22. Kirándulás Hellauba Szijj Ferenc-- 23. A Nagy Többlet(ből) a Nagyon Kevesebb lett Tandori Dezső-- 24. Kopár Tar Sándor-- 25. Mi lesz, ha összeragadunk, mint a kutyák? Tolnai Ottó-- 26. Például a salzburgi gally Vathy Zsuzsa-- 27. Rendelés Zöldy Pál
Egyéb nevek: Hegedős Mária szerk.
Tárgyszó: Irodalom, magyar, Próza, 20. sz, Antológia
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0001495325
Helyi azonosító: bibVFK00173108
Eredeti katalógizáló: VFMK
Utolsó módosítás: 2006.01.13.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Múzeumi levelek
Kiadás: 76-77. sz.
Megjelenés: Szolnok : Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2002
Fizikai jellemzők: 201 p. : ill. ; 21 cm
Megjegyzés: ISSN 0491-9823 Bibliogr. a lábjegyzetekben Készült 400 példányban A címlapon a Hatvani-kultúra edénye
Kivonat:
Tartalom: 1. Egy kitűnő régészeti lelőhelyről Tiszapüspöki és Törökszentmiklós határpontján Csányi Marietta, Cseh János, Kertész Róbert, Tárnoki Judit-- 2. Régészeti kalandozások a VI. századi alföldi falvak világában Cseh János-- 3. A néprajzos mint mesemondó Prinz Clemens-- 4. Cséplés Kisújszálláson Kovács József-- 5. Kecsketartás a Tiszazug falvaiban Viga Gyula-- 6. Faluház Vas Béla-- 7. Kihaló szakmák a Tiszazugban - a kádár Varga Antal-- 8. Adatok Kunhegyes 19. századi egészségügyi viszonyaihoz Dienes Erzsébet-- 9. A kunszentmártoni szitások Pusztai Gabriella-- 10. A tiszafüredi kovácsmesterség története Vadász Anikó-- 11. Adatok a szentesi görögkeleti egyházközség múltjából az aradi püspöki levéltárban (1790-1818) Glück Jenő-- 12. Szemelvények a Felsővályi Vincze család életéből a XVIII.századi Túrkeviben Karczagi Gáborné-- 13. Szolnok város 1852-ben Kósa Károly-- 14. Mezőtúr-Szarvas közti közút Tolnay Gábor-- 15. Egy vitézi kérelem 1942-ből Füvessy Anikó-- 16. Egy kis kutatástörténet-avagy: hogyan derült fény a kunszentmártoni felső temetői kápolnában lévő orgona készítőjének kilétére? Józsa László-- 17. A szolnoki műkedvelő fotográfia történetéből Berta Ferenc-- 18. Gondolatok Silvi Liiva szolnoki kiállítása kapcsán Szabó István-- 19. 100 éve született Gecse Árpád, a Jászság festője Madarász Tibor
Egyéb nevek: Pató Mária hism. muz. (1968-) (könyvtáros, informatikus, osztályvezető) munkatárs, Varjú Róza borító, Gulyás Katalin hism. muz. (1958-) (történész, muzeológus) szerk.
Tárgyszó: Helytörténet, Néprajz, Múzeumi munka, Tanulmányok, Jász-Nagykun-Szolnok megye
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0001421855
Helyi azonosító: bibVFK00238486
Eredeti katalógizáló: VFMK
Utolsó módosítás: 2006.01.13.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Kultúrház
Megjelenés: Magyar Televízió 2, 2006
Megjegyzés: TARTALOM: - Moholy-Nagy László művei Berlinben: a Collegium Hungaricumban pályája első szakaszának műveit, a Bauhaus-Archivban az 1936-46 közötti színes fotókísérleteit állítják ki elsőként a világon. A Bauhaus kiemelkedő teoretikusa és képzőművésze 1919-ben hagyta el Magyarországot, először Bécsben, majd Berlinben élt. Élete főművének a Chicagóban alapított School of Design-t tartja. VENDÉG: Kemenesi Zsuzsanna, fotográfus BEJÁTSZÁS: Hattula Moholy-Nagy (archív felvétel, 1995) NYILATKOZÓ: Mengyán András, festő, grafikus, designer Radó Gyula, rendező (a Fény-kép c. Moholy-nagy Lászlóról szóló film készítője) - Poós Zoltán: Az alkonyat fokozatai - a regény egy 1946-ban játszódó szerelmi történet VENDÉG: Poós Zoltán, költő, író - Hírek BEJÁTSZÁS: Peter Callas, videóművész
Kivonat:
Egyéb nevek: Szobrász András, Born Ádám, Tóth Márton, Galamb
Utolsó módosítás: 2009-12-19
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=162974
Forrás: NDA

--------

Cím: Múlt-kor
Megjelenés: Magyar Televízió 1, 2007
Megjegyzés: Miért kellett a 20. század egyik legnagyobb magyar színészóriásának, Páger Antalnak 1945 után Argentínába emigrálnia és hogyan térhetett haza 1956-ban? A Történeti Hivatalban őrzött Páger Antalra vonatkozó dokumentumokat 2007 tavaszán hozzáférhetőnek minősítették, így a 2. világháború alatti szerepvállalására, emigrációjának okaira és hazatérésének körülményeire is fény derülhet. NYILATKOZÓ: Sándor Tibor, filmtörténész; Ungváry Krisztián, történész; Dr. Somogyi Andrea, pszichiáter; Bakó Márta, színművész; Murányi Gábor, történész; Forgó István, Makó egykori tanácselnöke; Soós Mihály, levéltáros; Tóth Ferenc, múzeumigazgató; Gerzanits Gyula; Bárdy György, színművész; Kállai Ferenc, színművész Részlet a Mestersége színész című sorozat 1986-ban forgatott Páger-interjújából Filmbejátszások Páger Antal emlékezetes szerepeiből, archív híradórészletek, korabeli újságcikkek
Kivonat:
Egyéb nevek: Lakatos András, Szobrász András, Bartal Csaba, Bartal Csaba, Sipos Pál, Dunai Tamás
Utolsó módosítás: 2009-12-19
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=550466
Forrás: NDA

--------

Cím: Gazdakör
Megjelenés: Duna Televízió, 2008
Megjegyzés: - Vita az 1994-es agrártörvény módosításáról a MAGOSZ és Agrárkamara ill.a MOSZ között NYILATKOZÓ: Budai Gyula, szövetségi igazgató, MAGOSZ - Agrárhírek - FeHoVa - vadászati és halászati kiállítás és vásár Budapesten a Hungexpon 2008-03-27-től 2008-03-30-ig - Felkészülés és képzés az elektronikus támogatásigénylésre NYILATKOZÓ: Velkey József, főfalugazdász, Pest megye - Március 15-e alkalmából miniszteri elismerő oklevelet kapott Győrfi Júlia, a műsor egykori munkatársa NYILATKOZÓ: Győrfi Júlia, egyetemi docens, Corvinus Egyetem, Budapest - Zöldség-gyümölcs árak a budapesti Fény utcai és a miskolci piacon (PIACI ÁRAK) - Húsvéti sonka (PIACI SÉTA) NYILATKOZÓ: Györffy Sándor - Környezet- és természetvédelmi mérnökképzés fejlesztése Az agrárfelsőoktatás átállítása a bolognai rendszerre NYILATKOZÓ: Kátai János, dékán, DE Agrárcentrum Mezőgazdaságtudományi Kar
Kivonat:
Egyéb nevek: Györffy Sándor, Budai Gyula, Gyulai György, Kis Mihály, Kátai János, Győrfi Júlia, Velkey József, Dögei Imre, T., Gyulai György
Utolsó módosítás: 2009-12-19
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=590404
Forrás: NDA

--------

Cím: Ars nova
Megjelenés: Bartók Rádió, 2008
Megjegyzés: - a XX-XXI. század zenéjéből 1. Veljo Tormis (1930-): szi képek a) Nyárutó, b) Felhők, c) Halvány fény, d) Mily vörösek a falevelek, e) Szél a síkság felől, f) Hideg őszi éj, i) Pusztaság (1970) (Holst Singers, vez. Stephen Layton), 2. Ligeti György (1923-2006): Varsói sz (1985), (Csalog Gábor - zongora), 3. Kocsár Miklós (1933-): Évszakok zejéne - nyolc női kar prily Lajos verseire a) Megcsordul az eresz, b) Most már örülj, szívem, c) Vihar, d) Kánikula, f) Szellő, g) Ragyogó hervadás, h) Süvöltő, i) Téli köd (1967), (Győri Leánykar, vez. Szabó Miklós), A mikrofonnál: Varga János, Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2008-11-13
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=706652
Forrás: NDA

--------

Cím: Hang-fogó
Megjelenés: Bartók Rádió, 2009
Megjegyzés: 1. Franck: A-dúr szonáta (Arthur Grumiaux - hegedű, Sebők György - zongora, 1978. május), 2. Respighi: Róma fenyői - szimfonikus kötemény, a) A Villa Borghese fenyői, b) Fenyők a katakombák mellett, c) A Gianicolo fenyői, d) Fenyők a Via Appián (Római Santa Cecilia Akadémia Zenekara, vez. Daniele Gatti, 1996. október), 3. Debussy: Képek zongorára - I. füzet, a) Fények a vízen, b) Hommage a Rameau, c) Tétel (Alain Planes egy 1902-ben készült Blüthner zongorán, 2005. március), 4. Dupré: B-dúr prelúdium és fúga Op. 7. No. 1. (John Scott a londoni Szent Pál katedrális orgonáján, 1998/2006), 5. de Falla: A háromszögletű kalap - balett (St.Martin-in-the-Fields Zenekar, vez. Neville Marriner, km. Ann Murray - ének, 1997.), A mikrofonnál: Schaefer Andrea, Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-04-21
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=790498
Forrás: NDA

--------

Cím: Ars acustica
Megjelenés: Bartók Rádió, 2009
Megjegyzés: 1. Eötvös Péter (1944-): Atlantis - Weöres Sándor szövegére (1995, Dietrich Henschel - ének, Fábián Márta - cimbalom, Kölni Dóm Kórusa, Északnémet Rádió Szimfonikus Zenekara, vez. a szerző), 2. Paul Dolden (1956-): A csend küszöbén (Seuil de silences, 1988-1996/2001-2002) - elektorakusztikus ciklus, a) Jerikó falai alatt, b) A gravitáció biztonsága - Rezonancia No. 6. (km. Julie Anne Derome - hegedű), c) A szokatlan fény megradatása, d) A rituális bolondság szédítő élménye - Rezonancia No. 4. (km. Francois Houle - klarinét, Lelie Wyber - zongora), 3. Kaoru Koyama (1955-): Hegedűverseny (1994), (Eiji Arai, Japán Szimfonikus Zenekar, vez. Kazumasa Watanabe), A mikrofonnál Varga János valamint a szerkesztő, Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-05-22
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=807506
Forrás: NDA

--------

Cím: Hang-fogó
Megjelenés: Bartók Rádió, 2009
Megjegyzés: 1. Debussy: Képek - zongorára (ea. Jean-Yves Thibaudet, 1997. január), I. füzet, a) Fények a vízen, b) Hódolat Rameau-nak, c) Mozgás, II. füzet, a) Harangszó a lombokon át, b) És a hold leszáll, c) Aranyhalak, 2. Ravel: Vonósnégyes (Belcea Kvartett, tagjai: Corina Belcea, Laura Samuel - hegedű, Krzysztof Chorzelski - mélyhegedű, Alasdair Tait - gordonka, 2000. május), 3. Janacek: Lach táncok, a) Régi tánc No. 1., b) ldozó, c) Béres tánc, d) Régi tánc No. 2., e) Boros kedvvel, f) Fűrésztánc (Londoni Filharmonikus Zenekar, vez. Francois Huybrechts, 1970. október), A mikrofonnál: Schaefer Andrea Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-10-23
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=886418
Forrás: NDA

--------

Cím: Hang-fogó
Megjelenés: Bartók Rádió, 2009
Megjegyzés: 1. Telemann: D-dúr szvit (Berlini Régi Zene Együttes, 2001. március), 2. Beethoven: Esz-dúr oktett Op. 103. (Sabine Meyer Fúvósegyüttese, 1998. szeptember), 3. Barbara Bonney Clara Schumann-dalokat énekel, zg.km. Vladimir Askenazi, 1996.: a) Megérkezett, b) Szereted a szépséget - Heine versei, c) Lorelei - Rückert verse, d) Az ibolya - Goethe verse, e) Az én csillagom - Serre verse, f) Sötét álmaim - Heine verse, g) A szerelem csodája, h) A Hold csenben kél fel - Geibel versei, i) Szemedben látom a fényt - Rückert verse, 4. Mozart: F-dúr divertimento K. 247. (Salzburgi Mozarteum Kamarazenekara, vez. Végh Sándor, 1986), A mikrofonnál: Schaefer Andrea Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Kivonat:
Utolsó módosítás: 2009-12-15
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=913578
Forrás: NDA

--------

Cím: Kikötő
Megjelenés: Duna Televízió, 2006
Megjegyzés: TARTALOM: Az 1956-os évfordulóhoz közeledve a kulturális élet eseményei is e téma köré csoportosulnak. HÍREK - "Az 1956. évi magyar forradalom 50 év után" címmel tartottak tudományos konferenciát, melyen Gyarmati György történész kordokumentumokra hivatkozva rámutatott, hogy az 1956-os forradalom meghatározó szimbóluma a Kossuth-címer volt, a lyukas zászló csak a rendszerváltás után vált elterjedtté. - Megjelent az 1956-os műegyetemistákra vonatkozó dokumentumok első átfogó gyűjteménye "56 egyetemistái - Ének a lyukas zászlóról" címmel a "Műegyetem 1956" nevű alapítvány gondozásában. - Négy napos fény-festmény kiállítás 1956-ról a Móricz Zsigmond körtéren. PREMIER - Szilágyi V. Zoltán animációs filmet készített Mansfeld Péterről, amely október 23-án a Duna Televízióban kerül először bemutatásra. NYILATKOZÓ: Szilágyi V. Zoltán, rendező - Bartus Gyula Életek árán című misztériumjátéka a Békés Megyei Jókai Színházban. NYILATKOZÓ: Bartus Gyula, író, rendező KULISSZA - 1956-ban nagyváradi diákok a magyar forradalommal szimpatizálva megalakították a Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségét. Az 54 diákot és 3 tanárukat 5-25 éves szabadságvesztésre ítélték. Történetükből Árkosi Árpád írt színpadi művet, amelyet "Börtönérettségi" címmel az erre az alkalomra összeállt Színtársulat ad elő. NYILATKOZÓK: Árkosi Árpád, rendező Szabados Mihály, színművész VENDÉG: Benedek Gyula, színművész TÁRLAT - "1956 emlékére" címmel nyílt meg Haris László fotókiállítása az Ernst Múzeumban. A fotóművész az elveszettnek hitt, majd előkerült és digitálisan felújított képeket 13 évesen készítette 1956. november 2-án. NYILATKOZÓ: Haris László, fotóművész - Pauer Gyula szobrász Gazsi Zoltán 1956-ban készített fotóiból készített sajátságos technikájó alkotásokat, melyekből a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás "Budapest szétlövetése" címmel. NYILATKOZÓ: Pauer Gyula, szobrász, látványtervező
Kivonat:
Egyéb nevek: Szentmiklósi Sára, Sára Balázs, Teszári Nóra, Törköly Róbert
Utolsó módosítás: 2009-12-19
Url: http://kereso.nava.hu/nava/public/popup_details.php?doc=230238
Forrás: NDA

--------

Cím: Ének két hangra: Kárpátaljai magyar költők megzenésített versei
Megjelenés: Ungvár : Tárogató Lap- és Könyvszerkesztőség, 1995
Fizikai jellemzők: 198 p. ; 29 cm
Megjegyzés: A kiadvány megjelenését a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztériuma támogatta
Kivonat:
Tartalom: 1. Mese ; Már megint ; Mondóka Zselicki József + 2. Karácsonyi ének ; Március Vári Fábián László + 3. Napkelet ; Ha arra ébrednék ; Lebben a lány... ; Csak egy könnyű blues Tárczy Andor + 4. Ideszakadtságunk ; Ne kísérts Sütő Kálmán + 5. 76 ; Mese ; Kurucdal S. Benedek András + 6. Ébredés Penckófer János + 7. Hangulat ; Kerestelek Szépem Nagy Zoltán Mihály + 8. Muzsika Nagy Melinda + 9. Hajótöröttek Magyar Éva + 10. Márciusi ének ; Biztató ; Monológ Kőszeghy Elemér + 11. Testamentum Kovács Vilmos + 12. Hegyvidéki dal Kapornaky Gyula + 13. Péli Tamás műtermében ; Hiányod ; A semmi ágán ; Anyám álma Imre Sándor + 14. Betyárének ; Téli éj ; Fakad a dal Horváth Sándor + 15. Emlékezés a hősökre ; Ének két hangra ; Esőben Horváth Gyula 1. Holvoltholnemvolt-haza Györke Zoltán + 2. A hóember monológja ; Csikótánc ; Altató ; Ha folyóvíz volnék ; Fohász ; Kósa Anna balladája Füzesi Magda + 3. Munkács vára 1688. január 17-én, (még) [sic!] Zrínyi Ilona idején Fodor Géza + 4. Újév reggelén ; Fény ; Jázminok Finta Éva + 5. Valamit mondani Ferenczi Tihamér +6. Vallomás ; Altató Dupka György + 7. Tavaszakaró ; Csikósének ; Kebledre szállnék Demjén Miklós + 8. A Szent Szűz szépsége ; Ébredez Názáret Bálint Vilmos + 9. Április Bartha Gusztáv + 10. Tavaszi dal ; Tisztulás Balla Teréz + 11. Tél ; Öröm Balla László + 12. Megtalálom önmagamat ; Nélküled ; Sárga ég alatt ; Tavaszi szél Balla D. Károly
Egyéb nevek: Balla D. Károly (1957-), Balla Teréz (1951-), Dupka György (1952-), Finta Éva (1954-), Fodor Géza (1950-), Györke Zoltán (1939-), Horváth Sándor (1957-), Imre Sándor (1953-), Kapornaky Gyula (1914-), Kovács Vilmos (1927-1977) (költő), Nagy Zoltán Mihály (1949-), Benedek András, S. (1947-), Tárczy Andor (1954-), Vári Fábián László (1951-), Ivaskovics József (1950-)
Tárgyszó: vokális zene
Típus: Kotta
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAZ0003516172
Helyi azonosító: bibKLT00197218
Eredeti katalógizáló: DEENK
Utolsó módosítás: 2004.09.09.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Pomogáts Béla (1934-)
Cím: Regénytükör : Harminchárom új magyar regény
Megjelenés: Budapest : Kozmosz Kv., 1977
Fizikai jellemzők: 313 l. ; 19 cm
Kivonat:
Tartalom: 1. Németh László: Égető Eszter-- 2. Tamási Áron: Bölcső és bagoly-- 3. Veres Péter: Pályamunkások-- 4. Lengyel József: Prenn Ferenc hányatott élete-- 5. Illyés Gyula: Hunok Párizsban-- 6. Ottlik Géza: Iskola a határon-- 7. Mándy Iván: A pálya szélén-- 8. Cseres Tibor: Hideg napok-- 9. Örkény István: Tóték-- 10. Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek-- 11. Illés Béla: Honfoglalás-- 12. Nagy Lajos: Pincenapló-- 13. Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz-- 14. Kardos G. György: Avraham Bogatir hét napja-- 15. Szabó Pál: Isten malmai-- 16. Vidor Miklós: Szökőár-- 17. Fejes Endre: Rozsdatemető-- 18. Sánta Ferenc: Húsz óra-- 19. Darvas József: Részeg eső-- 20. Mesterházi Lajos: Férfikor-- 21. Fekete Gyula: Az orvos halála-- 22. Szabó Magda: Freskó-- 23. Mészöly Miklós: Az atléta halála-- 24. Moldova György: Sötét angyal-- 25. Somogyi Tóth Sándor: Próféta voltál szívem-- 26. Sarkadi Imre: A gyáva-- 27. Kertész Ákos: Makra-- 28. Bárány Tamás: Város esti fényben-- 29. Rákosy Gergely: Tigrisugrás-- 30. Kolozsvári Grandpierre Emil: Párbeszéd a sorssal-- 31. Thiery Árpád: Szerelmes korallok-- 32. Bertha Bulcsu: A bajnok élete-- 33. Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról
Tárgyszó: Hungarian fiction, 20th century, History and criticism, Explication, Magyar irodalom, regény, 1945-1975, tanulmányok, magyar
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 963-211-113-3
Azonosító: MOKKAZ0006269075
Helyi azonosító: 639947
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.08.17.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Zounuk : A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve : 6.
Megjelenés: Szolnok : Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, 1991
Fizikai jellemzők: 439 p. : ill. ; 24 cm
Megjegyzés: ISSN 0237-5966 Német nyelvű kivonattal Bibliogr. a lábjegyzetekben Készült 600 példányban
Kivonat:
Tartalom: 1. A szolnoki közúti Tisza-híd szerepének változása napjainkban Szikszai Mihály-- 2. A jászberényi Rozália kápolna Rédei István-- 3. Szolnok vára és Pest-Pilis-Solt vármegye, 1703-1710 Horváth Lajos-- 4. A nagykunsági mezővárosok önkormányzati tevékenysége Bellon Tibor-- 5. Erdők, erdősávok, fasorok Kunhegyes határában Oroszi Sándor-- 6. Aszály a Nagykunságban a XVIII. század végén Szabó Lajos-- 7. Görög feliratos ikonosztázionok és ikonosztázion-töredékek Magyarországon Nagy Márta-- 8. Pacsér céhes ipara az egyesült iparos céh 1829. évi szabadalomlevele tükrében Kiss Z. Géza-- 9. A "Három Bírák Urak" folyamodványai a Duna-Tisza csatorna építéséért 1867-ben Varga Lajos-- 10. A szarvasmarha-tenyésztés jellemzői és a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara irányítói hatása a két világháború közötti Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Tolnay Gábor-- 11. A migráció néhány kérdése egy jászsági településen az 1960-70-es években Pethő László-- 12. A középiskolai oktatás főbb adatainak alakulása az 1960-90-es években Jász-Nagykun-Szolnok megyében Vincze Sándor-- 13. Jász-Nagykun-Szolnok megye településeinek bűnözése Nyári Katalin-- 14. Oklevelek Külső-Szolnok vármegye XVI. századi történetéből Benedek Gyula-- 15. Követküldés, követi utasítások a Jászkun Kerületekben 1790-1811 között Bagi Gábor-- 16. A Jászkunság tényleges nemeseinek összeírása 1850-ből dr. Botka János-- 17. Adatok Szapáry Gyula politikai pályaképéhez dr. Cseh Géza-- 18. Egy szolnoki fény-írda története Berta Ferenc-- 19. Az 1562-ben épült első szolnoki fahíd Houfnaglius 1617-ben készült metszetén közrem. Houfnaglius-- 20. Az 1699-ben Szobor utcai kőkép homlokzati képe---- 21. Az 1851-52-ben épült fahíd részlete a Tisza alacsony vízállásánál-- 22. Az 1911-ben épült első vasszerkezetű szolnoki közúti Tiszahíd-- 23. A szolnoki vár látképe a XVII. század végén [Fotó]
Egyéb nevek: Botka János dr. (történész kandidátus) (1940-) (polgármester, történész) szerk., Czégény Istvánné (levéltáros) közrem., Zádorné Zsoldos Mária dr. (1947-) (igazgató) közrem., Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (Szolnok) (közread.)
Tárgyszó: Levéltárak, Történelem, Évkönyvek, 1991, Évkönyvek, Jász-Nagykun-Szolnok megye
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0001509972
Helyi azonosító: bibVFK00195727
Eredeti katalógizáló: VFMK
Utolsó módosítás: 2006.01.13.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Miért szép? : századunk magyar novellái elemzésekben
Megjelenés: Budapest : Gondolat, 1975
Fizikai jellemzők: 682 p. ; 19 cm
Megjegyzés: Antológia
Kivonat:
Tartalom: 1. Ambrus Zoltán: A fületlen ember Gyergyai Albert-- 2. Bródy Sándor: Rembrandt eladja holttestét Németh G. Béla-- 3. Szomory Dezső: Az Irgalom hegyén Réz Pál-- 4. Krúdy Gyula: A hidon Rónay György-- 5. Krúdy Gyula: Harras Rudolf közkatona egyik története Szabó Ede-- 6. Móricz Zsigmond: Esőleső társaság Vajda Endre-- 7. Móricz Zsigmond: Barbárok Nagy Péter-- 8. Móricz Zsigmond: A Vak Macska belső ügye Pomogáts Béla-- 9. Móra Ferenc: Mindennapi kenyerünk Rónay László-- 10. Nagy Lajos: Lecke Illés László-- 11. Nagy Lajos: 1919 május Komlós Aladár-- 12. Nagy Lajos: A tolvaj macska Déry Tibor-- 13. Kosztolányi Dezső: Vakbélgyulladás Szabó Ede-- 14. Kosztolányi Dezső: A kulcs Rónay György-- 15. Karinthy Frigyes. Találkozás egy fiatalemberrel Kardos László-- 16. Csáth Géza: Anyagyilkosság Czére Béla-- 17. Füst Milán: Két ballada egy édesanyáról Vajda Endre-- 18. Hunyady Sándor. A vöröslámpás ház Czére Béla-- 19. Déry Tibor: Szerelem Abody Béla-- 20. Illés Béla: Sámson és Delila Hegedüs Géza-- 21. Lengyel József: Igéző Farkas László-- 22. Pap Károly: A Schrei Beney Zsuzsa-- 23. Tamási Áron: Ördögváltozás a Csikban Pomogáts Béla-- 24. Gelléri Andor Endre: Hűvösvölgyi nászutasok Lengyel Balázs-- 25. Örkény István: A sátán Füreden Nagy Péter-- 26. Mándy Iván: A siker fényében Vargha Kálmán-- 27. Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről Béládi Miklós-- 28. Sarkadi Imre: Pokolraszállás Béládi Miklós-- 29. Sánta Ferenc: Sárga virág, kék virág Rónay László
Tárgyszó: Novellaelemzés, magyar irodalom, 20. sz, novella
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISBN: 963-280-272-1
Azonosító: MOKKAS0000512175
Helyi azonosító: 1270960
Eredeti katalógizáló: OSZK
Utolsó módosítás: 2011.08.17.
Forrás: MOKKA

--------

Szerző: Bárdos Lajos (1899-1986) (zeneszerző)
Cím: Negyvenöt vegyeskar: A szerző 85. születésnapjának tiszteletére
Megjelenés: Budapest : Editio Musica Budapest, 1984
Fizikai jellemzők: 324, [3] p. ; 25 cm
Kivonat:
Tartalom: [1.], A dal titka Babits Mihály szavai + [2.], Bátorság ad erőt Kölcsey Ferenc + [3.], Dogozni József Attila + [4.], Nemzeti fény Kölcsey Ferenc...+ [5.], Napfényes utakon ...Vargha Károly + [6.], Cantemus! Lukin László + [7.], Érik a som : magyar népdalra + [8.], Pünkösdi rózsa : magyar népdalra + [9.], Fönn az égen : magyar népdalra + [10.], Duna mellett : magyar népdalra + [11.], Szőke kislány : magyar népdalra + [12.], Mit tegyek? : magyar népdalra + [13.], Zsuzsi néni : magyar népdalra + [14.], Hét kurta kórus : egyvégtében való éneklésre + [15.], Tiszai dallamok + [16.], Táncol a rózsám : három magyar "ugrós" táncdal + [17.], Két bogojai táncdal : Kiss Lajos gyűjtése Gombosról...+ [18.], Dana-dana : dallama Kiss Lajos gombosi gyűjtéséből, dallama erdélyi táncszókból + [19.], Este van már : szakcsi népdalok Könczöl Ferenc gyűjtéséből + [20.], Becskereki menyecske : négy somogyi népdal + [21.], Tréfás házasító + [22.], Régi táncdal dallama "Ungarescha" J. Paix orgonakönyvéből... ; szövege Vargha Károlytól + [23.], Csillagvirág +[24.], Szól a doromb : rondó baranyai népdalokra + [24.], Első népdalrapszódia :(tilinkós) : négy táncdal vegyeskarra + [25.], Második népdalrapszódia + [26.]Zászló-dal... írta Kóczián Katalin + [27.], Piroslik a kecskerágó Petőfi Sándor + [28.], Gaudeamus igitur : régi latin diákdal ...Vargha Károly verse + [29.]Miénk az élet tavasza : Juhász Gyula A magyar ifjú éneke c. versére + [30.], Tavaszi szignál Miskolczi Ottó + [31.], A jövő emberéhez : Pákolicz István "Irígy sajnálkozás" c. versére + [32.], Hazaváró Horváth Ádám + [33.], Hajnali dal Móra Ferenc + [34.], Himnusz a békéről Radnóti Miklós + [35.], Énekeljetek! Pákolitz István + [36.], Még nem elég! Váci Mihály + [37.], Tűz-szivárvány Nagy László + [38.], Székesfehérvár Környei Elek + [39.], Esztergom sorosáról : Strigoni fata Kerekes Márton + [40.], Kodály köszöntése Weöres Sándor + [41.], Tiszta forrás [42.], Jeremiás próféta könyörgése Balássy László ford. + [43.], Popule meus + [44.], Libera me : visio de judicio ultimo + [45.], Láng és fény ...Vargha Károly
Egyéb nevek: Babits Mihály (1883-1941) közrem., Kölcsey Ferenc (1790-1838) közrem., József Attila (1905-1937) közrem., Vargha Károly (1914-1993) (zenepedagógus, műfordító) közrem., Lukin László (1926-2004) (karmester, zenepedagógus) közrem., Kiss Lajos közrem., Kóczián Katalin közrem., Petőfi Sándor (1823-1849) közrem., Juhász Gyula (1883-1937) (költő) közrem., Miskolczi Ottó közrem., Pákolitz István (1919-1996) (költő) közrem., Horváth Ádám közrem, Móra Ferenc (1879-1934) közrem., Radnóti Miklós (1909-1944) közrem., Váci Mihály (1924-1971) közrem., Nagy László (1925-1978) (költő, műfordító) közrem., Környei Elek közrem., Kiss Károly közrem., Weöres Sándor (1913-1989) közrem., Balássy László (1928-1990) (műfordító, újságíró, teológus) közrem.
Tárgyszó: énekhang, énekhangra írt művek, vegyeskar, vokális zene, népzene, népdalfeldolgozások
Típus: Kotta
Nyelv: magyar
Azonosító: MOKKAS0001237173
Helyi azonosító: bibRFK00019666
Eredeti katalógizáló: RFMK
Utolsó módosítás: 2010.07.08.
Forrás: MOKKA

--------

Cím: Kézjegy 9.
Megjelenés: Tolna : "Kézjegy" Tolnai Tollforgatók Klubja, 2003
Fizikai jellemzők: 244 p. : ill. ; 20 cm
Megjegyzés: N. Horváth Béla előszavával
Kivonat:
Tartalom: Kézjegyek N. Horváth Béla. - 1., Acsádi Rozália ; Az első virág ; Akárhogy védekezel ; Hiába ; Ez egy másik csend ; Emádság a fényért Acsádi Rozália. - 2., koppány ; verjen meg az Isten ; lehajtott fejjel ; szegények ; emberek László-Kovács Gyula. - 3., Garaysta leoninusok Töttős Gábor. - 4., A fény szívében ; Alkonyat a Türr István emlékműnél Bartos Aranka. - 5., Ünnepek után ; Dimenziók ; Útütem ; Ko(ó)r Gyöngyösi Ferenc. - 6., Hajdu István Hajdu István. - 7., Vastag Adrienn ; Kerestem Istent Vastag Adrienn. - 8., Szerelem-börtön ; Biztonság ; Hatalom ; Ébredés ; Isten lánya ; Vallomás ; Világ Bese Dóra. - 9., Kétségek ; Pillanatvarázs ; Révület ; Örökségül neked Mukli Petra. - 10., Profán ima ; Portré ; Virágok Hartmann József. - 11., Egy ponton túl ; Lélekegyensúlyozok ; Megbocsájtásban Horváth Jenő. - 12., Nagy Vendel ; Vívódás ; S ha elfogy Nagy Vendel. - 13., Emlék ; Reméltünk Horváth Ilona. - 14., Önnön ítélet Darvas Ferenc. - 15., Szálkai zsoltárok - szonettkoszorú- : Szenci Molnár Albert emlékének és Neked Decsi Kiss János. - 16., Az ajkad piros remegés ; Ujjaimmal nézlek ; Lángoló nyilak ereinkben ; Kapocs ; Esti igézet ; Románc ; Még sohasem Boros János Tamás. - 17., Gáts Krisztina Beáta ; Ébredő bujaság ; Macskahas ; Egyik kutya, másik eb ; Reggeli kocogás ; Szombatra virradva Gáts Krisztina Beáta. - 18., Egyetlen pillanat ; Ősz ; Gondolatok egy lámpa alatt ... ; Ki vagy? Szabó János. - 19., Kornélnak ; Kereslek Kovács Mária. - 20., Harmónia ; Műtét ; Valami ; Rajtam Bíró Ida. - 21., Felismerés Gáti Mariann. - 22., A gép ; Az abszolútum ; Keresés ; Gondolatok az erkélyen ; Ha a zenét hallgatod ... Király Attila. - 23., Kell a szó Chochol Erzsébet. - 24., Kosztolányi Péter ; Csend ; In memoriam K. A. ; Irány Kosztolányi Péter. - 25., A hold kék seprűje ; Halott hűség ; Lehetetlen vágyak Szabó Gabriella. - 26., Fordítom tenyerem ; Ólom-ruhás dal - a halott Gérecz Attila monológja ; Kilop álmomból ; Szonettfotók : Anyám utolsó előtti portréja ; Anyám utolsó portréja B. Horváth István. - 27., Édes kötelékünk ; Épphogy megtanultam élni Forrai Ágnes. - 28., Együttélés ; Hajnalórán ; Sóhaj ; Esti stílzavar ; Képzelt riport - nem popfesztiválról Drescher J. Attila. - 29., Soros versek Wessely Gábor. - 30., Mosoly ; Paletta ; Párforgás ; Egy téli sugár ; A fény ; Kis fotó-ciklus Kadosa Beatrix. - 31., Pucudli, vakamah! ; Zárt osztály Liszkai Ilona. - 32., Esős napok jönnek ; Mánia Burlász Magdolna. - 33., Fehér Panyi Zita. - 34., Isten malmai Sas Erzsébet. - 35., Videcz Ferenc ; A prófétaság mérföldkövei : látogatóban korunk Veres Péterénél Videcz Ferenc. - 36., Ágyban, párnák közt Gutai István. - 37., Kultúránk szerves része a ... Sipos László. - 38., Sipos László. - 39., A kedves és a lány Pécs Gabriella. - 40., Poci Vincze József. - 41., Igaz történet Bánsági Ferencné. - 42., Feladó: ragoviktor@freemail.hu - Címzett: gatimariann@freemail.hu Ragó Viktor Tamás. - 43., Elfelejtett gyertyagyújtás Steinbach Zsolt. - 44., Sós Dóra Gabriella ; A kávé illata : részlet Sós Dóra Gabriella. - 45., A fa Komáromi János. - 46., Vízió ; Társ-ürítés Molnár Tünde. - 47., A kapunál ; Egy teljesen új nap ; Sebhelyek Decsi-Kiss Dóra
Egyéb nevek: Acsádi Rozália (1957-), Kosztolányi Péter, Farkas Pál, Horváth Béla, N. (1953-)
Típus: Könyv
Nyelv: magyar
ISSN: 1416-1907 (fűzött)
Azonosító: MOKKAS0003744315
Helyi azonosító: bibTMK64080
Eredeti katalógizáló: IGYUK
Utolsó módosítás: 2006.06.15.
Forrás: MOKKA

--------